Kártevők és kórokozók a háztáji gazdaságban

A meleg időjárás beköszöntével megnőtt különösen a kártevők (tetvek, atkák) aktivitása. Annyira felszaporodtak, hogy szinte minden mezőgazdasági kultúrát megtámadtak. De különösen nagy kárt fognak okozni a háztáji gazdaságokban, ahol sajnos nem idejében védekeznek ellenük, s ezzel veszélyeztetik a jövő terméshozamának minőségét és mennyiségét.

Különös figyelmet kell most fordítanunk a háztáji gazdaságokban a gyümölcsfák zöld tetvek elleni védekezésére, amelyek szintén ellepték különösen az almafákat és emiatt az új hajtások nem kellőképpen fejlődnek, összezsugorodnak, de maga a gyümölcs sem kellően fejlődik. Pedig ez ellen a kártevő ellen nagyon könnyű védekezni, rengeteg rovarölő szer áll rendelkezésünkre, kis kiszerelésben is, amelyek hatékonyan pusztítják a tetveket. Például a Carate,  Aktara, Confido-Maxi. Ezektől nem kell félnünk, engedélyezve vannak a háztáji gazdálkodásban is és méhkímélők.  Az alma- és körtefákon az almamoly és a keleti molynak vannak kártételei (az almamoly első nemzedékére gondolok). Vigyázzunk, hogy el ne halasszuk a permetezést, mert ha nem időben végezzük el, a kis almák lehullanak. Az előbb említett vegyszerek ezek ellen a kártevők ellen is hatásosak.

A körtefákon megjelent a körtelevélbolha, amelyek ellen ugyanúgy lehet ezekkel a vegyszerekkel védekezni. Sajnos megjelentek a zöldtetvek az őszibarackon, a nektarinon, de még a kajszibarackon is. Azért hívom fel a kedves termelők figyelmét, hogy ügyeljünk ezekre.

A szőlőtermelőknek különös figyelmet kell fordítani, a lisztharmatra. Tavaly óriási járvány pusztított, különösen az európai fajtákon. Rendszeresen kell permetezni, 10-14 naponként, pl: Topáz 0,5 m + Tiovit-Jet 20 gramm.

Esős időszakokban különös figyelmet kell fordítani a peronoszpóra megjelenésére. Ez megtámadja mind a levelet, mind a gyümölcskezdeményt Több gombaölő szer áll rendelkezésünkre, amely hatékonyan védi a növényt. Pl. Ridomil-Gold 0,5 %-os, Topszin-Metil 0,1 %-os, Sztrobi 0,02 %-os. 

Az almafákon figyeljünk még oda az atkák megjelenésére, ezek a mikroszkopikus kártevők, amelyek a levelek fonák oldalán jelennek meg, szabad szemmel nem láthatjuk, nem vesszük észre, ezért nem védekezünk, pedig óriási kárt tudnak okozni, pl: a levelek idő előtt lehullnak a fákról. Ezek ellen a kártevők ellen speciális atkaölő szerekkel  (akaricidekkel) védekezzünk. Pl: Sunwhite 0,1 %-os, Envidol 0,1 %-os, Karate-Zeon 0,03 %-os.

Az atkák ellen, hogy hatékonyan tudjunk védekezni, ne felejtsük el, hogy az atkaölő szerek kontakthatásúak. Ez azt jelenti, mivel az atkák a levelek fonák oldalán élősködnek, ezért úgy kell permetezni, hogy a vegyszer a levél hátsó oldalát érje, érintkezzen a kártevővel. Másképpen hatástalan lesz a vegyszer használata. Ezt leginkább háti motoros permetezőgéppel lehet elérni.

Ne permetezzünk nappal, meleg időben, a forróság miatt, max 22-23 fokig lehet csak permetezni. A nagy forróság csökkenti a vegyszerek hatékonyságát, de ez a szabály vonatkozik minden permetezésre.
Továbbra is várom kérdéseiket. Elérhetőségeim telefonon: 0503723469 vagy 0975166318.

Novák András, a Terra Dei szaktanácsadója

Címkék: kártevők, mezőgazdaság, Kárpátalja, gazdaságKárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 23. számTelepülés: Ukrajna›KárpátaljaRovat: GazdaságForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »