Kármentés a Sajón sorompóval: a Szövetség politikusa Budaj fejét követeli

Kármentés a Sajón sorompóval: a Szövetség politikusa Budaj fejét követeli

A hétvégén lejárt a bányamentők kéthetesre tervezett kármentő munkálatainak határideje az alsó-sajói volt vasércbányánál. Mint ismert, négy hónapja mérgezi a szennyezett bányavíz a Sajó vizét.

A kifolyástól számított több tíz kilométeren már kipusztult a folyó élővilága: a gerinctelenek és ízeltlábúak teljesen kipusztultak, a még életben lévő halak táplálék hiányában a mederfenékre süllyedve várják a halált.

Az Ércbányák (Rudné bane) állami vállalat és a környezetvédelmi minisztérium szerint a kármentéssel megbízott bányamentő szolgálatnak köszönhetően jelentősen csökkent a folyóba ömlő bányavíz szennyezettsége. A közel 400 méter mély bánya teljesen megtelt vízzel, ezért a kiömlő bányavizet megállítani már nem lehet. A Rozsnyói járásban található alsó-sajói volt vasércbányában a mentési munkálatokkal azt próbálták meg elérni, hogy az erősen szennyezett bányavízből kevesebb jusson a folyóba. A bánya hatodik szintjére befolyó vizet terelték el úgy, hogy ne kerüljenek le a bánya mélyebb, szennyezettebb rétegeibe.

Tegnap délután Vladimir Zajačik, az OĽaNO parlamenti képviselője, a Nemzeti Tanács mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának tagja a helyszínen járt és szemrevételezte az eredményt, melyet a környezetvédelmi minisztérium Facebook-oldalán is közzétettek.

A videóban látni, ahogy a képviselő közvetlenül a bánya kifolyásánál állva összegzi, sikeres volt a kármentés, hiszen lám, tiszta és hideg víz ömlik immár a folyóba, és a két tenyerébe felfogott vizet a kamerának is megmutatja, amelyen jól látható, a kiömlő víz színtelen. A képviselő megjegyzi, hétfőn vízmintákat vesznek és nekiállhatnak a folyó tisztításának (ezt eddig még hivatalosan senki nem erősítette meg, ezzel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az érintett minisztérium(ok)nak és hatóságoknak).

Ján Korpa és Varga Tibor, a helyi horgászszövetség tagjai viszont nem osztoznak a képviselő örömében. Tegnap reggel ők is kimentek a helyszínre és videót is készítettek.

Ebben azt mondják,

Emlékeztettek, az elmúlt hónapokban három különböző ichtiológiai vizsgálat is megerősítette, hogy több tíz kilométeren kipusztult a Sajó élővilága. A további szakaszokon pedig a megszokottnál sokkal kevesebb hal található a folyóban, azok is nagyon rossz állapotban, lesoványodva, mivel nincs táplálékuk. Lassú halálra várva, a folyó szlovákiai szakaszának mintegy kétharmadán. A folyóban egyébként három, Európában kiemelt közösségi jelentőségű halfaj is élt.

Varga Tibor portálunknak elmondta, tegnap reggel járt a helyszínen és megerősítette, valamivel tisztább víz folyik ki a bányából. „Az alulról jövő források is felnyomták a vizet, így a hatodik szinten lévő forrást már nem engedik összekeveredni a mélyebb rétegek vizeivel, de elvezették abba az alagútba, ahonnan eddig is kifolyt a víz, gyakorlatilag felhígítva és lehűtve az eddig kiömlő, forró, szennyezett bányavizet” – magyarázta.

De ahogy összekeveredik a Sajóval, már narancssárgára változik a színe, alatta egy kilométerrel pedig teljesen rozsdavörösre színezi a folyót, ahogy eddig is, tette még hozzá.

Hírdetés

Előrelátható volt ugyanis, hogy az évek múlásával a bánya megtelik vízzel. A Sajó katasztrófáját megelőzhették volna, ha a felelős hivatalok időben és határozottan lépnek.

– fogalmazott.

Orosz Örs, a Szövetség politikusa is járt a hétvégén a helyszínen. Mint ismert, a szélesebb nyilvánosság az ő bejegyzésein keresztül értesült a Sajót érintő katasztrófáról.

Portálunknak elmondta, pénteken épp akkor járt a helyszínen, amikor lebetonozták azt a sorompót, amit azért állíttattak, hogy illetéktelenek ne tudjanak eljutni se a bányabejárathoz, se a vízelvezető altáróhoz. Orosz információi szerint állandó őrző-védő szolgálatot rendeltek a helyszínre.

A kármentési munkálatok határidejének lejárta előtt kihelyezett sorompóról sommásan úgy vélekedett, nyilván azért tették ki,

A Szövetség politikusa Zajačik videójára reagálva elmondta, eddig is áttetsző víz folyt ki a bányából, ami a folyó vizével érintkezve színezte rozsdavörösre a Sajót. „Egy gondolatnyival lett csak jobb a helyzet” – értékelte, hiszen továbbra is bányavíz folyik a Sajóba. Három munkafolyamatot említett: a vízelterelést, a vízszűrést és a medertisztítást, amelyeket véleménye szerint egyidejűleg kellett volna elkezdeni a folyó megmentésének érdekében.

Orosz nem érti, miért nem foglalkoznak a szükséges víztisztító berendezés beszerzésével és telepítésével, miközben az elmúlt hónapokban több megoldási javaslat is asztalra került.

„Minden nap elvesztegetett idő” – méltatlankodott. Nem kímélte Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi minisztert sem, aki a Sajó katasztrófája óta egyébként nem járt a helyszínen. „A fejét követeljük! Belebukott ebbe az ügybe, ahogy a kormánya is belebukott az elmúlt két év minden problémájába” – nyilatkozta portálunknak.

Orosz Örs kiemelte, a vizek minőségének védelme is a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozik, és nyilván nem vitatható a gazdasági minisztérium és az Ércbányák szerepe a Sajó katasztrófájában, de a környezetvédelmi miniszter kötelessége lett volna az első pillanattól érdemben rendezni az ügyet, összehívni a válságstábot a belügy-, gazdasági és környezetvédelmi minisztériumok között, pontosan meghatározva a hatásköröket és együtt tájékoztatva a lakosságot. „Hát kinek az ügye ez? Hiszen ők vannak kormányon!” – fakadt ki.

A minisztériumok és hatóságok inkompetenciájáról, a hatáskörök és a felelősség egymásra hárításáról bővebben ebben a cikkben írtunk.

A politikus és civil aktivista azt is felhánytorgatta, hogy a lakosságot egyáltalán, vagy alig tájékoztatják. A mentési munkálatokról, a víz minőségét érintő vizsgálatok eredményeiről semmit nem tud a Sajó mellett élő mintegy 20 ezer ember, mondta. „Az elmúlt négy hónapban annyit értek el, hogy az élővilág a folyó egy részén teljesen kipusztult. A még életben lévő halak a mederfenékre süllyedve várják a lassú pusztulást” – jegyezte meg.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »