Karcolatok 08 – Függőben

Karcolatok 08 – Függőben

Oh, ha tudnád mennyi kétség

Nyugszik most a szívemen,

(Keserűvé téve, mi még

Tegnap édes volt nekem),

Megfojtva az örömömet,

Dúlva-tépve álmomat,…

Oly kevés volt még az öröm,

S oly sok már a bűntudat.

Oh, ha tudnád, mennyi álmom

Mennyi éber percemet,

Mennyi szépnek indult vágyat

Fojt e bűntudatom meg,

S óh, ha tudnád, hányszor áldom,

S átkozom a nagy napot,

Mikor végre kimondtad,

Hogy te is éppúgy akarod.

Mert szeretnék kincsed lenni,

Mindig jó, csak jó veled,

Mégis érzem, szívem mélyén,

Fájni fogok még neked,

Oly szép vagy és enyém lenni

Akarsz, s kívánsz, jól tudom,

És mert mégis kételkedem:

Butaságom fájlalom.

Boldog időt bennem sűrűn

Komor percek váltanak,

Bocsásd meg hát nekem vétkem!

S bocsásd meg, ha bántalak!

Egy vagyok csak azokból én

Kik maguk sem értik még,

Személyüknek s napjaiknak

Céljait és lényegét.

Utam s célom kutatom még,

Zavart, fáradt s zord vagyok,

Nem értem, mit miért teszek,

Nem sejtem, mit akarok,

Téged is bár szeretnélek,

S ragaszkodom hozzád én,

Mégis egy más, távol élet

Szebb reménye int felém.

S oly sok bűnös érzés ég benn,

S jó lenne mind feledni,

Jó volna csak egyszerűen,

Bűntelenül szeretni,

Jó volna csak most e percet,

Jelenünket élni meg,

Jó volna, mint akkor este,

Átölelni testedet.

Kerepesi Igor


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »