Karácsony ragaszkodik a budapesti közlekedés megbénításához

A főpolgármester bejelentette, hogy a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart autómentesítését, ezért folytatni fogja esztelen vízióját, ami egész Budapestet forgalmi káoszba taszítaná – írta meg a Fidesz-KDNP fővárosi Képviselőcsoport.

A főpolgármester felmérése nem túl meggyőző: szerinte a budapestiek 49 százaléka támogatja az autómentesítést 43 százalékkal szemben – azonban a csalóka diagramot megnézve kiderül: valójában csak 17 százalék adná át teljesen a gyalogosoknak a rakpartot, ami messze van a széleskörű társadalmi konszenzustól. Több felmérés bizonyítja Karácsony bejelentésének ellenkezőjét, és a szakma sem áll a tervei mellett: a Magyar Autóklub elutasítja az ötletet, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pedig az itt működő vállalkozások érdekében indít online konzultációt.

Hírdetés

Karácsony kampányígéretei ellenére továbbra is elzárkózik a széleskörű társadalmi egyeztetés elől, ahhoz ragaszkodik, hogy saját vízióit kövesse a budapestiek akarata helyett – jelentette ki a Fidesz budapesti szervezete. A főpolgármester ráadásul súlyos szakmai kérdésekre sem adott még megfelelő választ:

Hová terelné Pest északi-déli irányú közlekedését?
Hogyan csökkentené a budapesti autóforgalmat?
Hogyan oldaná meg, hogy a Belvárosban élők számára ne legyen elviselhetetlen a zaj- és légszennyezés a rakpartról a belső utcákba terelt forgalom miatt?
Megtévesztő grafikonok helyett valódi konzultációt, árokásás helyett kompromisszumokat várunk Budapest főpolgármesterétől – zárták bejegyzésüket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »