Karácsony: Ne indulatból szavazzanak!

Karácsony Gergely szerint április 8-án az ellenzéki jelöltek közül arra kell szavazni, aki tényleges változást akar.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje erről szerda este hajdúnánási fórumán beszélt, ahol bemutatta a pártszövetség hajdú-bihari jelöltjeit.

Karácsony Gergely azt mondta, szolgálatra készül, és tíz nap múlva arról döntenek a választók, hogy ő, vagy Orbán Viktor vezesse-e az országot. „Sokkal jobban járnak velem” – tette hozzá a politikus.

Demokráciában nem megváltókra, vezérekre, hanem hétköznapi, becsületes, felkészült, csapatban gondolkodó szolgálókra van szükség – jelentette ki. Olyan demokráciára van szükség – tette hozzá –, ahol „a való életben is egyenlők vagyunk”, ahol igazságosság van, ahol a férfiak és a nők egyenlők, ahol egyenlő esélye van mindenkinek arra, hogy iskolába járjon, ahol megvalósul a hétköznapi emberek demokráciája.

„Ezek a nemzeti ügyek, az én kormányom ezzel fog foglalkozni” – fűzte hozzá Karácsony Gergely.

A Fidesznek Magyarország az első – idézte a nagyobbik kormánypárt választási szlogenjét a Párbeszéd társelnöke, de rögtön hozzátette: ez a kevesek Magyarországa, „kihagytak belőle nagyjából tízmillió embert”.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

Kérte hallgatóságát, hogy „ne gyomorból, ne indulatból” szavazzanak, nézzék meg, ki az, aki valódi alternatívát kínál. Szerinte a Jobbik nem ilyen, a Fidesz az elmúlt években több, korábban a Jobbik programjában szereplő ígéretet valósított meg. Utóbbiak közül a tankötelezettség 16 éves korra való leszállítását és az oktatás államosítását említette.

Karácsony Gergely szerint arra a jelöltre kell szavazni, aki mögött a legszélesebb pártszövetség áll, és olyan programja van, amely nem választási program, hanem kormányprogram.

Azt mondta: ha kormányra kerülnek, a korábban általa meghirdetett 100 pontos program a Karácsony-kormány programja lesz, és azt felkészült szakemberekkel hajtják végre. Csak az a jelölt hoz változást, aki legyőzi a Fideszt, ez a jelölt pedig Hajdú-Bihar 6. választókerületében Csige Tamás, Hajdúdorog polgármestere, az MSZP-Párbeszéd jelöltje – közölte Karácsony Gergely.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje bemutatta pártszövetségük további hajdú-bihari jelöltjeit: az 1-es választókerületben induló Gulyásné Gurmai Zitát, a 4-esben jelölt Lencsésné Gál Máriát, és az 5-ös választókerület jelöltjét, Dede Tamást. Hajdú-Bihar két további, debreceni választókerületében a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjét támogatja az MSZP-Párbeszéd pártszövetség.

Karácsony Gergely hajdúnánási választási fórumát a helyi moziban tartották, amelyet megtöltöttek az érdeklődők.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »