Karácsony Gergely: nem akarok őszödi beszéddel kezdeni

Karácsony Gergely: nem akarok őszödi beszéddel kezdeni

Saját és az ellenzék szereplését is értékelte a főpolgármester az előválasztás első fordulójának szavazatszámlálási hajrájában. Úgy látja, ez még egy nagyon megosztott összefogás.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje csütörtök este azt mondta, talán az ellenzék legnagyobb sikere, hogy elment több mint hatszázezer ember az előválasztásra szavazni. Meglátása szerint ugyanakkor ez még egy mélyen megosztott ellenzék.

„Az egyik vonal a Demokratikus Koalíció, amely talán a legszervezettebb párt és a legelkötelezettebb szavazókkal rendelkezik. Ez a vonal kevésbé kritikus a 2010 előtti kormány teljesítményével, és Orbán Viktorra úgy tekintenek, mint valakire, aki puccsot hajtott végre és ezt kell visszacsinálni. A másik politikai narratívában vannak jobb- és baloldaliak, vannak kétgenerációs politikusok, akik a 2010 előtti világgal szemben éles kritikákat fogalmaznak meg, és úgy vélik, az ágyazott meg a kétharmadnak. Erre olyan politikai alternatívát próbálnak adni, ami az egész helyzetet próbálja kezelni. Persze a szavazatok eloszlanak a sokszínű táborban, de ez a második vonal kétharmad az ellenzék szavazótáborán belül és a bizonytalanok szerintem mind ide tartoznak” – fejtette ki a miniszterelnök-jelölt a Partizánnak adott interjúban.

Hírdetés

Kritizálta Dobrev Klára ígéreteit, mondván, ha valaki miniszterelnök szeretne lenni, akkor nem mondhat olyat, hogy Polt Pétert börtönbe küldi, emeli a pedagógusok bérét, vagy csakhamar bevezeti az eurót, mert ezek irreális dolgok.

„Én azért nem mondok ilyesmit, mert nem akarok még egy őszödi beszédet mondani a választások után”

– jelentette ki.

Arról, hogy hozzá vagy Márki-Zayhoz lehet majd számítani a többi párt voksait, azt mondta, a momentumos jelölteket az MSZP is támogatta, ebből a szempontból ők legalább annyira az ő jelöltjei is, mint Márki-Zay Péteré.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »