Karácsony Gergely felfüggesztette a kilakoltatásokat

Karácsony Gergely ezt a Facebook-oldalán jelentette be pénteken. Bejegyzésében emlékeztetett, hogy a kampányban meghirdetett „Budapest Alkotmányban” azt írták: a lakhatást alapjognak tekintik, a városnak mindent meg kell tennie a mindenki számára elérhető, megfizethető lakhatás érdekében.

„Fellépünk az elhelyezés nélküli kilakoltatások ellen” – fogalmaztak akkor. A megválasztott főpolgármester hozzátette: sokszor látták, hogy a Fidesz által vezetett önkormányzatok „gyakran igazságtalanul és indokolatlanul, esetenként jogszerűtlenül tettek embereket utcára”.

Hírdetés

Erre tekintettel intézkedett a fővárosi önkormányzat által kezdeményezett az összes kilakoltatási eljárás felfüggesztéséről és felülvizsgálatáról – közölte.

Azt írta: ez volt az első lépés. Feladatuk a következő években az lesz, hogy a kerületi önkormányzatokkal közösen kialakítsanak egy olyan védőhálót, amely végre eleget tesz annak az erkölcsi alapvetésnek, hogy egy tisztességes városban az emberek nem hagyják egymást hajléktalanná válni – tette hozzá Karácsony Gergely.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »