KAPCSOLATOK I. RÉSZ . MR 95. Jegyzet

Kapcsolatok

A héten Békésben, a Dél-Alföldi Talentum Akadémia fiatal hallgatóinak tartottam előadást érettségiző fiataloknak, akik vállalkozónak készülnek. Ehhez bátorság kell, no meg kapcsolatok – tartja a közvélemény. Ezért a kapcsolatépítésről beszéltem nekik. Gondoltam, a hallgatóknak is hasznos lehet, akár szülők, akár diákok, akár vállalkozók.

A fiatalokat először megkérdezetem, gondoltak-e már arra, hogy mindnyájan azoknak az embereknek az átlaga vagyunk, akikkel a legtöbb időnket töltjük? Megkértem arra is, hogy írják össze annak a 10 embernek a nevét, akivel a legtöbb időt töltik, Előbb spontánul, ahogy épp eszünkbe jutnak, majd a ráfordított idő csökkenő sorrendjében. Milyen jellegű és eredetű ez a kapcsolat: Szülő? Testvér? Barát? Iskolatárs? Tanár? Bárki, aki hatással volt vagy van ránk.

GAZDÁLKODJ VELE!

Most becsüljük meg, hogy időnk hány százalékát „fordítjuk” az egyes emberekre. Ne higgyük azonban, hogy a kapcsolatépítés- és ápolás haszna egyenesen arányos a befektetett idővel. Nem az, mivel érvényes rá Pareto törvénye, avagy a 80/20-as szabály.[1] Ez konkrétan azt jelenti, hogy

Kapcsolati tőkénk értékének 80 %-át (négy ötödét) kapcsolataink 20 %-a biztosítja;Kapcsolati tőkénk értékének 80 %-a abból a 20 % kapcsolatból származik, melyet fiatalon hoztunk létre;Sokkal kevesebbet, mint figyelmünk 80 %-át, foglalkozunk azzal a 20 %-nyi kapcsolattal, amely értékes kapcsolataink 80 %-át adják,

Ebből adódik, hogy:

Most, az érettségi után itt az ideje, hogy a fiatal optimálisan megalapozza életét tudatos kapcsolatépítéssel. MOST.Érdemes komolyan megfontolniuk, számukra ki az igazán fontos most és a jövőben, és ennek megfelelően több vagy kevesebb időt és energiát fordítani rá, mint eddig!

 

Neki mennyi kapcsolata lesz?

Érdemes tehát újragondolni a kapcsolatainkat, és egytől tíz pontig értékelni azokat. Ezt megtehetjük két idősíkban is. Az első a jelenlegi helyzetet tükrözi, míg a második a kívánatost, a jövőbelit.

Tovább is tökéletesíthetjük az elemzést, amennyiben külön tervezzük a magánéletünket, és külön a szakmait, a munkádhoz kötődőt. Én azt ajánlom, hogy az ilyen szakosított elemzést csak azután végezzük el, a teljes életünket egészében, teljességében látva mérlegeltük. Ellenkező esetben a modern skizofrénia áldozatai leszünk. Ezen azt értem, hogy folyamatosan raboljuk a magánéletre és a magasabb rendű értékekre szánt időt a karrier javára, és az „idő” rabszolgái leszünk, azaz valójában a főnöké.  Igaz, sok kkv tulajdonos, de nagyvállalati top-menedzser is, néha kíméletlenebbül, zsákmányolja ki önmagát, mint egy főnök az alkalmazottat. A főnök ugyanis nem akarja elveszíteni munkatársai, mert tudja azok értékét. És mi ismerjük a magunkét?

FOLYTATJUK

[1] Lásd Koch, Richard: The 80/20 principle: The secret of Achieving More With Less. London-Boston: Nicholas Brealey Publishing: 2007. Különösen a 12. fejezet: With a Little Help From Ours Friends, 191-203

Elhangzott a Mária Rádió-ban – Jegyzetek – 3,5’ röpirat az etikáról 95 (2016.07.21-én) KAPCSOLATOK 01


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »