Kannabiszültetvényt számoltak fel a rendőrök Remeteszőlősön

Kannabiszültetvény a Pest megyei Remeteszőlősön 2021. január 18-án. MTI/Mihádák Zoltán

Csaknem ezer tőből álló kannabiszültetvényt számoltak fel hétfő kora reggel egy remeteszőlősi ház pincéjében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A családi háztól különálló két helyiségben 903 növényt találtak, nagyobb részük virágzott, a többit a korai virágzás állapotában – írták.

A Cannabis Sativa növények mellett a teljes berendezést és több mint másfél millió forintot is lefoglaltak. A Komárom-Esztergom és Pest megyei rendőrök a rajtaütéssel “szerény becslések szerint is” alkalmanként 180 kilogramm, több száz millió forint értékű marihuána szüretelését akadályozták meg – fogalmaztak.

Hírdetés

Az ültetvény gazdája, a remeteszőlősi házban lakó 37 éves férfi beismerte a bűncselekményt. Elmondta, hogy tavaly év elején döntött a termesztéséről, majd az ültetvény működéséhez szükséges lámpákra, elszívókra, aggregátorra, tálcákra, tápoldatokra, tápszerekre, állványokra több mint 10 millió forintot költött. Néhány hónappal később kezdte elültetni a külföldről beszerzett palántákat. Azt állította, hogy a marihuánát saját használatra szánta, kereskedni nem akart vele, “bár szüretelni még nem volt lehetősége és most már nem is lesz” – olvasható a közleményben.

A férfit kábítószer-birtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

MTI/Mihádák Zoltán


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »