„Kandel ist überall”

Az illegális migráció és a kontinensfoglalók által elkövetett erőszakos bűncselekmények ellen tüntettek szombaton Bécsben. A szervezők annak a német kezdeményezésnek a hatására vonultak az utcára, amely a nők ellen elkövetett bűncselekményekre hívja fel a figyelmet.

Az egyik demonstráló arról nyilatkozott az M1-nek, hogy a behatolók teljesen megváltoztatják azokat a városrészeket, ahová beköltöznek. A nagymama azt mesélte: az unokája egy olyan osztályba jár, ahol a 26 gyerekből csak 3 osztrák.

A nők védelmét és az illegális bevándorlók kitoloncolását követelték a „Kandel ist überall”, „Kandel mindenhol ott van” elnevezésű mozgalom tagjai Bécsben. A Németországban szerveződött mozgalom tagjai először lépték át Németország határát, és szerveztek demonstrációt az osztrák fővárosban. Az a céljuk, hogy összefogjanak más érintett országok lányaival, asszonyaival.

Maria, Mia, Ebba – az áldozatok arcképét állították ki egymás mellett Bécsben a demonstráció szervezői; ezeket a lányokat illegális bevándorlók gyilkolták meg Németországban, illetve Svédországban. Az osztrák fővárosban is sok gondot okoznak a behatolók, nemrég egy háromtagú családra támadt rá egy afgán betolakodó állat, de az iskolákban is gyakoriak az incidensek.

Az unokám is érintett, első osztályos, az osztályban 26 gyerekből csak hárman vannak osztrákok, a többi mind idegen. Nem beszélnek németül, és terrorizálják az osztrákokat. Az unokámat két napja halálosan megfenyegették – nyilatkozta egy nagymama.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »