Kampánygyőzelmet ünnepel a Jobbik, jön a „dupla büntetés elve”. A rendőrség sem ússza meg


A szavazás előtt egy héttel elmondható: a kampányt a Jobbik nyerte, már csak a választáson kell győzni – jelentette ki a párt elnöke hétfőn Szegeden. A Jobbik pozitív kampányt folytatott, nem szállt be a sárdobálásba, nem a többi párttal, hanem az emberek problémáival foglalkozott – mondta Vona Gábor egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján. A Jobbik néppárttá vált, kormányzóképes erővé nőtte ki magát – közölte a politikus.

Vona-Szeged
A kampány során a baloldal népszerűsége csökkent, a Fideszé stagnált, a Jobbik az egyedüli párt, amely képes volt növelni támogatottságát. Ma már nem csak a fiatalok körében a legnépszerűbb erő, egyre több a támogatója a középkorúak és az idősek között – hangsúlyozta a pártelnök, aki szerint a pártnak még jelentős tartalékai vannak. Vona Gábor a Tisza szálló dísztermében mintegy öt-hatszáz ember előtt is hangsúlyozta, a választások előtt egy héttel a Jobbik az egyetlen párt, amely valódi programmal rendelkezik. Ennek középpontjában a megélhetés, a rend és az elszámoltatás áll. A megélhetés tisztességes fizetéseket és nyugdíjat jelent, munkahelyeket és jól működő egészségügyet. A rend megteremtése érdekében a Jobbik újra létrehozná a csendőrséget, a rendőröket pedig „visszavezényelné a traffipaxok mellől” az utcákra – közölte a politikus, akinek előadását gyakran szakította meg taps. A Jobbik kormánya az elszámoltatás keretében megoldaná a deviza-hitelválságot is, úgy, hogy annak terheit a bankok állnák. A párt kíméletlenül felszámolná a „politikusbűnözést” és a korrupciót, úgy, hogy megszüntetné a képviselők mentelmi jogát, bevezetné a „dupla büntetés elvét”, valamint minden ciklust követően kötelező vagyonosodási vizsgálatot írna elő az Országgyűlés tagjai és családtagjai számára – tudatta a pártelnök. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk