Kálmán király csókja – Horvát-magyar képzőművészeti kiállítás Zágrábban

Kálmán király csókja – Horvát-magyar képzőművészeti kiállítás Zágrábban

Vajon mennyire ismerjük a közvetlen szomszédságunkban lévő országokat, népeik kultúráját, művészetét? Jó kérdés. Ha azt mondom, osztrák festők, még csak-csak beugrik közülük néhány, de ha cseh, szlovák, szerb vagy horvát mesterekről van szó, már sokkal nehezebb a dolgunk.

Ezen a téren is a Nyugat van előnyben, a németek, franciák, olaszok, spanyolok. Sokkal többet tudunk róluk, mint a kelet- vagy közép-európaiakról, tegyük hozzá, igazságtalanul. 2017-ben a Műcsarnokban rendeztek egy nagyszabású kiállítást Az első aranykor. Az Osztrák–Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok címmel. Itt a jobban és a kevésbé jól ismert magyar művészek munkáin kívül gazdag válogatást láthattunk cseh, lengyel és osztrák festők képeiből is, amelyek kvalitásukat tekintve semmivel sem maradtak el a korabeli magyar művészek alkotásaitól. 

Mostanság, a vírus miatti korlátozások idején nehezebben nyílnak új kiállítások, a múzeumok kényszerű okokból csak fél gőzzel működnek. A Nemzeti Múzeum most virtuális tárlatra hívja az érdeklődő közönséget. Horvátország fővárosában, a zágrábi Galerija Klovićevi Dvori múzeumban Ars et virtus. Horvátország – Magyarország. 800 év közös kulturális öröksége címmel nyílt kiállítás szeptember 24-én. A tervek szerint decemberben Budapesten is látható lesz a tárlat, amelynek egy része virtuálisan addig is megtekinthető a Nemzeti Múzeum honlapján.

„Célunk, hogy a horvát–magyar kulturális és művelődéstörténeti kapcsolatokat széleskörűen és szemléletesen bemutassuk, ezáltal erősítsük a két nemzet összetartozásának élményét. Nyolcszáz év közös öröksége igen szerteágazó, nyolc blokkban jelöltük ki a főbb csomópontokat. A jelenleg hatvan tárgyból álló virtuális tárlat részben kronologikusan, részben tematikusan vezeti végig a látogatót a Magyar Nemzeti Múzeum reprezentatív tereiben, a kupolában, a díszteremben és a kandallótermekben” – olvashatjuk a múzeum honlapján.   

Ha belépünk a múzeum épületébe, és megállunk középen, a körteremben, ahol a virtuális tárlat kezdődik, áttekinthetjük a tematikus kiállítás főbb témaköreit: horvát–magyar kapcsolatok a középkorban, a reneszánsz idején, a kora újkorban és a dualizmus korában, a Zrínyi család, a nemesek, kiállítások, művészet. 

A középkorban a magyar és a horvát nép történetében Könyves Kálmán 1102-es megkoronázása jelentett fordulópontot. Ekkor létrejött a magyar–horvát perszonálunió. Ettől kezdve a két országnak hosszú évszázadokon át közös volt az uralkodója: a mindenkori magyar király titulusába fölvette a Horvátország királya címet is. Ezt az országrészt megállapodások révén bán irányította. A középkorban a magyar–horvát együttélés alapvetően békés volt, amiben kétségkívül fontos szerepet játszott a közös vallás, a kereszténység is. A török terjeszkedés később mindkét országot egyformán fenyegette. 

De nézzük, mit kínál látogatóinak a kiállítás. Oton Iveković 1906-ban festett képén A horvát főurak békecsókot váltanak Könyves Kálmánnal címmel örökítette meg a Dráva partján történt eseményt. A kép színes kavalkádjában a király és a nemesek díszes ruháikban pompáznak. A kép a historizmus jegyében készült, és napjainkban a horvát kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumának Aranytermében látható. Cikkünk címében is ezt a jelenetet idézzük fel, hiszen a békecsók ebben az esetben a két nép közötti legszorosabb viszony kifejezője. 

A kiállításnak a horvát középkort felidéző részén látható még többek között Kálmán király gyűrűje és Szent Simeon ládaszerű, házra emlékeztető ereklyetartó szarkofágja is.

A kiállításon, a virtuális térben, a középső falfelületen remek magyarázó szövegeket olvashatunk az egyes korszakok közös történelméről és művészetéről. „A klasszikus antikvitás újjászületését hirdető szellemi, kulturális és művészi mozgalom Itálián kívül a Magyar Királyság területén jelent meg először. Magyarországot a XIV. és XV. század történelme szinte predesztinálta arra, hogy igen korán kapcsolatba kerüljön az új irodalmi és művészeti mozgalmakkal. Ennek intenzívebbé válásával Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) és német császár budai udvarának itáliai tagjai játszottak meghatározó szerepet” – olvashatjuk a horvát–magyar művészeti kapcsolatokat bemutató fejezetnél magyarázó szövegei között.

Hírdetés

A kiállított művek között láthatunk egy megrázóan szép csúcsíves oltárképet, Gianfrancesko da Tolmezzo munkáját (1505), amely Krisztus keresztre feszítését ábrázolja. A kép bal oldalán a Szűzanya, Szent János evangélista és egy női szent támogatják egymást, a jobb oldalon pedig magyar szent királyok veszik körül a feszületet. A képet feltehetően Szegedi Lukács (Luka Baratin 1500–1510) zágrábi püspök, a XVI. század elejének legjelentősebb mecénása rendelte meg. Az itáliai reneszánsz tehát a zágrábi főpapi udvarban is éreztette a hatását.

Ha a magyar reneszánszra gondolunk, megállapíthatjuk, hogy a történelem hányattatásai során csak kevés alkotás maradt meg ebből az időszakból, azok is töredékesen, sérülten. A kiállításon megnézhetünk egy szép, teljesen épen maradt kis puttót a Cippiko család címerével. Giovanni Dalmata (Ivan Duknović), a horvát és a magyar reneszánsz egyik nagyszerű művésze készítette 1480 körül. A mester, mint megtudhatjuk, dolgozott Trogirban és Mátyás király visegrádi palotájában is. A szobrocska egykor a Cippico család trogiri palotájának kapuját díszítette. 

A tárlatnak a kora újkort feldolgozó részében a látogató szemtanúja lehet annak, hogy a horvát–magyar összetartozás nemcsak a barokk szakrális művészetben, hanem a címerekben is megmutatkozik. A zágrábi székesegyház berendezési tárgyain megjelenő ikonográfia is arról árulkodik, hogy mindkét ország közös mennyei patrónusok oltalma alatt állt. A Zágrábi Egyházmegyét Szent László alapította 1093 körül. A székesegyház főoltárát Szent István király tiszteletére szentelték fel. Néhány évvel később Könyves Kálmán itt helyezte el Szent István fejereklyéjét, s ezzel Zágráb a középkori Szent István-kultusz központjává vált. A kiállításon a hatalmi reprezentáció jegyében gyönyörűen megfestett címereket is láthatunk. Különleges műtárgynak számít az az ezüstből készült, aranyozott, domborított kötéstábla, ami a négy evangéliumból álló kódex, a Plenarium külsejét díszíti. A XVII. század eleji horvát aranyművesség szépséges alkotása ez a páratlan munka. Ergelics Ferenc zágrábi nagyprépost megbízásából Mihálffy Iván ötvös készítette 1606-ban.

A Zrínyi család mind nálunk, mind a horvátoknál nagy tiszteletnek örvend a mai napig. Nem csoda; elég, ha csak a két Miklósra gondolunk: a költőre és dédapjára, a szigetvári hősre. A kiállítás áttekintést ad a család történetéről is. Megtudhatjuk, hogy a Zrínyiek a bribiri Šubić nemzetségből származnak. A Zrínyi családnév az Una folyó mellett fekvő Zrin birtokhoz kapcsolódik. „A Zrínyiek az egyik legjelentősebb horvát és magyar arisztokrata családként fontos helyet foglalnak el a két ország történelmében. A kettős hazafiság szellemében folytatott tevékenységük kitörölhetetlen nyomot hagyott a két ország kultúrájában és művészetében” –fogalmaznak a kurátorok a tárlaton olvasható szövegban. A kiállított tárgyak közül a legérdekesebb Zrínyi Miklós halotti portréja, 1570-ből. A szigetvári hős, horvát bán és dunántúli főkapitány 1566-ban, Szigetvár ostrománál hősi halált halt. A törökök a holttestét megcsonkították, levágott fejét győzelmi trófeaként elküldték a Győr mellett táborozó Miksa királynak. Zrínyi fejét innen gyászmenetben vitték Csáktornyára, hogy a család temetkezőhelyén, a szentilonai pálos templomban temessék el első felesége, Frangepán Katalin mellé. Sok egyéb mellett megtudhatjuk azt is, hogy a portré szerepel Zrínyi Ádám ingóságainak 1692-ben készült leltárában. 

A virtuális kiállításon továbbhaladva a következő állomás a dualizmus kora. Az úgynevezett 1868-as horvát–magyar kiegyezés, bár nem volt teljesen felhőtlen, azért hosszú időre, egészen az I. világháború végéig rendezte a két ország viszonyát. Aki veszi a fáradságot, és elkalandozik a virtuális térben a Nemzeti Múzeum honlapján, az ennél sokkal többet is megtudhat a két ország történelméről és kultúrájáról. A fiumei kikötő egy külön történet, amiről nagyon is érdemes olvasni a kiállítást kísérő magyarázó szövegek között. 

A sok-sok érdekesség között feltétlenül meg kell említenünk a horvát és a magyar képzőművészet és építészet XIX. századi kapcsolatát. A historizmus utáni időszakban mindkét országban nagyjából egy időben kezdték átvenni a nyugati alkotói módszereket. Ekkor terjedt el a plein air, azaz a szabad levegőn, a természetben festés. Valamivel később a modernizmus előfutárának számító impresszionizmus is teret hódított. Ekkortájt a horvát művészek is szakítanak a komor színekkel, a palettájuk kivilágosodik. A zágrábi iskolát nem véletlenül illették a kortársak a színpompás jelzővel. Persze ezzel egy időben itt is tovább éltek még a korábbi festészeti irányzatok. Munkácsy hatása is erősen érezhető volt Zágrábban. A tárlaton láthatjuk Vlaho Bukovac Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket című képét (1888), amelyet a magyar mester Krisztus-trilógiájának hatására festett.

A nálunk most még csak virtuálisan bebarangolható kiállítás igazi szellemi csemegének ígérkezik. Még így, csupán digitálisan hozzáférhető változatában is érdemes megnézni, addig is, míg decemberben, ha a járványhelyzet engedi, a valóságban is ellátogat hozzánk ez a nagyszabású tárlat, amelyen az említetteken kívül rengeteg egyéb érdekesség is olvasható és látható. Addig is talán sikerült felkeltenünk a kedves olvasó érdeklődését a horvát–magyar történelmi és művészeti kapcsolatok iránt.

Fotó: Galerija Klovićevi Dvori; EMMI

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. október 11-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »