Kalita Gábor: Fehér és fekete, avagy a fehér nem, a fekete igen?

Kalita Gábor: Fehér és fekete, avagy a fehér nem, a fekete igen?

Földelkobzások tervezete a fehérbőrű farmerektől

Kegyetlenségekről számot adó, mind aggasztóbb információkat közölnek a világ vezető  hírközlői a közel ötvennyolc millió lakosú, Dél-Afrikai Köztársasággal kapcsolatos történések gyanánt.

Mindez azután, hogy tavaly Cyril Ramaphosa elnök kijelentette, hogy kormánya tervbe vette, hogy az alkotmány módosításával meggyorsítaná a fehérek által birtokolt földek elkobzását. Hogy azt fokozatosan visszaszolgáltatnák a fekete lakosság számára.

A  fokvárosi vezetés kormányszóvivője, ZiZi Kodwa bejelentése alapján eddig kétszáz farmot akar elvenni a vezetés, ami az ENSZ élelmiszerellátási szakembereinek véleménye szerint is súlyos élelmiszerválsághoz vezetne, nemcsak Dél-Afrika viszonylatában. Ugyanis a szakképzett fehér farmerek a környező szegényebb országokba, s más kontinensekre is szállítják a minőségi, többségében máshol nem termesztett termékeiket.

Az elnöknek, a „demokrácia jegyében” tett kijelentése több ezer fehér ember megkárosítását jelentené, hiszen ezt a brutális cselekedetet semmiféle kompenzáció nem követné. Ugyanis, az a farmer, aki el is adná földjeit a gazdanemzet polgárainak, a hivatalos földárak révén arra van kényszerítve, hogy tulajdonát értéken alul, jobb esetben /hiszen tervbe vették a földelkobzások lehetőségét is/ a valódi érték alig egy tizedéért adja el.

Természetesen a fehér farmerek részéről nagy-nagy tiltakozásba ütközött ez az eddig hivatalosan nem életbe léptetett javaslat, ám a fekete lakosság ezzel így is visszaél.

A fehér farmerek képviselői kijelentették: ha tanulatlan, szakmailag képzetlen emberek kerülnek a helyükbe, akkor jócskán megcsappan a mezőgazdasági termelés, ennek következtében emelkednek majd a termények árai, többen és még többen éheznek majd az országban a leendő fejetlen döntés miatt.

Inzultusok a gazdanemzet részéről

Az illetékesek a továbbiakban kijelentették, hogy a Dél-Afrikai Köztársaság jelenleg komoly gazdasági nehézségekkel küzd.

Ennek oka többek között, hogy azok a kintről ide betelepített vállalkozók, konszernek, s mezőgazdasági nagygazdák, akik korábban sokat tettek az egykor gazdag ország felvirágoztatásáért, ma komoly inzultusokat élnek át a gazdanemzet részéről.

Ez persze részben érthető a kilencvennégy előtti, korábbi apartheid rendszer rossz emlékeivel fűszerezett időszakának mai kísértései miatt is.

Persze, iazt is meg kell említeni, hogy  Dél-Afrikában, korábban komoly gazdasági fejlesztésekre, a turizmus színvonalának emelésére, az infrastruktúrák kialakítására került sor, s jóformán ma is az ekkor kiképzett tartalékokból  él az állam. A korábbi biztonsági intézkedések kiépítése, kialakítása ma is fékezi azt, hogy amolyan Boko Haram szerű, rablócsapatok keserítsék nagyban az államapparátus működését, a helyi lakosok hétköznapi életét.

Furkósbotok, állami „engedéllyel” kiosztva?

Dél-Afrika kormányfőjének meggondolatlan kijelentése úgymond furkósbotot adott a fekete lakosság kezébe, és radikálisan megnövekedett a betörések, rablások száma a fehér lakosság kárára.

Rendszeres a fehér nők csoportos megerőszakolása, megcsonkítása, a fehér farmerek inzultálása, kínzása, sőt, egyre több a gyilkosság is. Ezek kivizsgálása az állam részéről gyakran amolyan látszatcselekedet, s a helyzet fokozatosan romlik.

A fehérek elleni rasszista támadások száma évről évre riasztóbb adatokat jelez. Az utolsó évek átlagát figyelembe véve, egy év alatt csaknem 630 támadás érte a fehér földművelőket, összesen 74 embert gyilkoltak meg fehér bőrszíne miatt. Persze, ezek a „hivatalos” számadatok. Az emberjogi szervezetek felmérései jóval magasabb értékeket mutatnak, hiszen nem minden bűncselekedet vizsgálnak ki, de statisztikailag jegyeznek.

Donald Trump szerint sem kitaláció…

Erre reagált, Donald Trump amerikai elnök is, aki keresetlen szavakkal bírálta az említett ország fehér gyilkosságait, s felszólította az államvezetést, hogy szigorú fellépéssel ennek mihamarább vessen véget.

Persze, nem így cselekedtek az USA liberálisai. A Demokrata Párt, mely kitalációnak nevezte a gyilkos cselekedeteket.

Tanulságos esetek számunkra, európaiak számára

A fenti esetek számunkra, európaiak számára is tanulságosak lehetnek, hiszen Európa 2015-ös „lerohanása” /Merkel asszony által kézbe adott Wilkommens zászló alatt/ többségükben színes bőrű gazdasági bevándorlók révén történt meg.

Meddig tűrik el még a németek a gyilkolászó migránsok rémtetteit?

Ugyanis, a háttérhatalmak, idegen kultúrákból, többnyire az iszlám jogrendszert  /saria/, a vallást is helyettesítő, ezt  gyakorló néptömegekkel kívánják megbolygatni/ vegyíteni/, annak a keresztény kultúrában felnövekedett, őshonos népeknek, nemzeteknek az életét, melyek évszázadokon keresztül alakítottak ki a törvényesség keretén belül egy viszonylagos jólétet. Melyek alaptézisei – a sokszor idegen nemzetek által provokált háborúkat leszámítva – az ide települt afrikai, közel- és a távol-kelet világából érkezettek számára elfogadhatatlanok.

Hírdetés

Ugyanis, a többségükben embercsempészek által Európába juttatott migránsoknak – mást ígértek /vagyis, hazudtak/. Úgymond házat mézeskalácsból, kerítést kolbászból. S, szép, szőke nőket /a saria törvényei szerinti többnejűségüket gyakorolva/ „szabad felhasználásra.”

A brüsszeli példa vérlázító. A no-go zónák szaporodása  a hagyományos európai kultúrában élő ember számára mind veszélyesebb

Az európai ember bambán nézi televíziója, számítógépe képernyőjét, amikor arról kap hírt, hogy Brüsszel, Molembeek városnegyedében szinte naponta dúl a „rambájsz.”

A belga „bakancsos” rendőr, név nélkül persze elpanaszolja: „Ha egyenruhában, véletlenül betévedünk kettős járőr mivoltunkban Molenbeekbe, Európa dzsihádista központjába, akkora kőzápor zúdul ránk ablakból, utcasarokról, vízi pipa kávézókból, hogy az a jó Isten csodatevése, ha rendőrtársammal, élve megússzuk a dolgot.

Parancsnokaink be is tiltották az ilyen típusú, formaruhás „laza” belépést Molenbeekbe Ugyanis az ott élők  – a mi pénzünkön –  egy másik Belgiumot képviselnek, a saját törvényeik alapján.

Ettől durvább már csak az volt, amikor a közelmúltban a Molembeekben összegyűlt muszlimok randalírozásai miatt a képviselők képtelenek voltak elhagyni az Európai Bizottság épületét, ahol az EU szerveinek kellene biztosítani az unió lakosainak biztonságát.

Kalita Gábor: Molenbeek lassan „beköltözik” az Európai Parlament épületébe?

Az persze már csak cseresznyécske a tortára, hogy nem csak az unió polgárai, de még Brüsszel messze földről összegyűlt politikusai, lakosai sem érezhetik magukat biztonságban /lásd a brüsszeli repülőtér várójában a közelmúltban történt robbantások fényében sem/.

Számunkra komoly jelzésértéke van az alábbi megmozdulásoknak, bűntetteknek

Több európai biztonsági szervezet hívta fel mind az Európai Unió illetékes szerveit, mind ezek tagországainak figyelmét a bevándorlók által szervezett lázadások lehetőségére, ennek eliminálására való felkészülésre.

Például még jól emlékezhetünk az évekkel ezelőtt Németországban, a török kisebbség által 24 órán belül megszervezett, harminc ezres tüntetésre. Ennek résztvevői azt kifogásolták, miért nem lehet Németországban választási propaganda akciókat szervezni a török elnökválasztás alkalmával.

Ha lázadásról beszélünk, a Rómaiak még ma sem feledik azt a három éve szervezett, tiltott menetet, ahol fekete afrikaiak tiltakoztak az országban történő rossz ellátásuk miatt, menedékkérelmük vontatott elbírálása révén. A tüntetést gyújtogatás, rablás követte, a színes bőrűek szétvertek Róma utcáin mindent, ami kezük ügyébe került.

Matteo Salvini korábbi olasz belügyminiszter bebizonyította a világnak, hogy a tengeren is meg lehet állítani az embercsempészekkel összejátszó NGO-k hajóit. Persze az országukat kirabló, adóságokba szorító, olasz baloldali erők ebbe nem nyugodtak bele, így Salvini leváltása óta huszonötezer migráns érkezett az olasz partokra. Ezek visszatelepítésére az EU eddigi fura urai, még receptet nem találtak /vagy nem is akarnak?/.

A párizsi példa is aggodalomra adhat okot, amikor a foci-világbajnokság alkalmával fekete afrikaiak tízezrei vonultak ki – ünneplés gyanánt – Párizs történelmi, belvárosi utcáira. Ők mit ünnepeltek? „Saját” nemzeti focicsapatukat, ugyanis cirka nyolc fekete afrikai játszott a francia nemzeti válogatottban. S mi lett az ünneplés része? Gyújtogatás és rablás. Párizs akkor, az éjszakai randalírozások után jóformán egy háború utáni romvároshoz hasonlított.

Kalita Gábor: Mitől nemzeti, egy nemzeti focicsapat

Ma a nyugat „mindennapi kenyere,” a késelések, a robbantások, erőszakoskodások

A Krone.at sajtóforrása szerint Svédországban a rendőrség fél száz olyan no-go zónát tart számon, ahol karhatalmi ellenőrzést, szinte lehetetlen tartani.

Stockholmban napi szintűek a robbantások. Estére rendszerint kiüresedik a város, hiszen ekkor duhajkodnak a főleg szociális juttatásokból élő migránsok. Leginkább vidéken egész rendőrbrigádok hagynak fel korábbi foglalkozásukkal, féltve a bandákba verődött muszlim bűnözők, drogkereskedők, embercsempészek, rablók által megfenyegetett családtagjaik életét.

Ez év tavaszán egy martiniquei rendőr, aki másfél éve tért át a muszlim hitre, a párizsi rendőr-főkapitányság irodájában négy rendőrt késelt halálra.

Ausztriában is rossz a helyzet, hiszen a mindig nagyobb létszámú migránsáradat miatt vészhelyzet –stratégia kidolgozására hívták fel az illetékesek figyelmet. A múlt heti késes támadás, ahol a Wulovitz nevű településen lévő menekülttáborban egy afgán migráns megsebesített egy gondnokot, majd halálos sebet ejtett azon az osztrák állampolgáron, akinek kocsiján elmenekült.

 „Vége van a bárgyú úriemberség időszakának”

Az alcímben Bayer Zsolt, újságíró, műsorvezető, témánkkal is kapcsolatos kijelentését idéztem, melynek sokkal több a gondolatisága, mint hinnénk.

Az Európát tönkre tenni hivatott, csakis a saját érdekeit előtérbe helyező háttérhatalom, az ezt kiszolgáló balliberális egységek, ezek, a globalizáció átkával megfertőzött csókosaik, /hamiszászlós NGO-k, pártok,  stb./, kiterjedt propaganda hálózataikkal azt kívánják velünk elhitetni, hogy nincs bevándorlás, nincs muszlim veszély, nincs kereszténygyűlölet, nincsenek fehérgyilkosságok.

Ugyanis ezek a neomarxista, a bolsevizmushoz igen közel álló, bosszúvágytól fűtött közszereplők nagyon is tudják, hogy a keresztény gyökerekhez, kultúrához tartozó, tősgyökeres európai polgár nem gyűlölködő, nem bosszúálló, nem másokat kijátszani kívánó nemzetség, így ők, eleve a világjátszma győzteseinek képzelik magukat.

Sajnos, az utolsó öt év folyamán, ILYENEK irányították a MI Európánkat.

Miként a fenti alcím is erre int bennünket, így mindannyiunknak, vagyis  a hagyományos – család, hit, haza, nemzet, – keresztény értékrend mentén nevelkedett  embereknek, tősgyökeres európaiaknak, a saját kezünkbe kell vennünk annak a hajónak a kormánykerekét, melyet a gender imádók, a családgyűlölők, a bevándoroltatást erőltető feszültségszítók, minden áron a partnak kívánnak irányítani.

Resume

A fenti/ a dél-afrikai, s európai/, egymás mellé állított példázatok jól tükrözik: Európában is folyna, a rasszizmus diktálta /többnyire késes/ fehérgyilkosságok. Ha minél több, szociális juttatás után vágyó, az itteni szokásokat, vallásokat nem tisztelő, megvető, embercsempészek által utaztatott gazdasági bevándorló lepi majd el – ismétlem – a MI Európánkat, ne is álmodozzunk, a folyamatosan szaporodó halálesetek valamikori csökkenéséről.

Ugyanis kontinensünket javarészt jobb élet után vágyók, s ezek közé vegyült dzsihádisták lepték el. A valódi, az Európa által megsegített,  s ellátott menekültek száma csekély.

Tehát, ismét megismételve a fenti alcímet: VÉGE VAN A BÁRGYÚ ÚRIEMBERSÉG IDŐSZAKÁNAK.

Kalita Gábor    


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »