Kaliňák maffiája

Kaliňák maffiája

Daniel Lipšic épp most olvas (június.7, délután 12:29, a parlament rendkívüli ülésén – szerk. megj.) egy rendőrségi jelentést, amiből kiderül, hogy az eljáró pozsonyi közlekedési rendőröket feljebbvalójuk utasította, hogy az éppen Bugatti Veyronjában közlekedési kihágásért fülön csípett Ladislav Bašternákot büntetés nélkül engedjék el, mert „Ő a mi emberünk”.

 

Hogyan történt?

 

Bašternák először agresszívan átcsapott a folytonos vonalon, megállításakor nem volt hajlandó leállítani a motort, (szóban) rátámadt a rendőrökre, elkérte a közúti ellenőrzést végző rendőrök adatait, majd felhívott valakit, hogy intézkedjen… 10 perccel később megszólalt az igazoltató rendőrök mobilja, megdorgálta őket a kapitány helyettese, mert a kerületi kapitányságról hívták fel őt azzal, hogy „ő a mi emberünk“.

 

Az egyik rendőr azonban ellenállt, és felhívta közvetlen felettesét, és kijelentette, hogy nem fogja megsérteni a törvényt és nem hagyja magát megfélemlíteni. Megmondta Bašternáknak, hogy elveszi a jogosítványát, mert nem hajlandó megfizetni a büntetést.

 

(…) Mi történt a rendőrökkel? A közlekedési rendőrség helyettes vezetője kidobta őket az irodájából azzal, hogy befejezte velük. A rendőrök nem adták fel, és hivatalos jegyzőkönyvet készítettek az esetről és elküldték a belső ellenőrzéshez. Ez utóbbi ki sem kérdezte a rendőröket, Kaliňák pedig az elkövetőket (a tisztességtelen rendőröket) előléptette, és a főbűnöst a rohamrendőrség rendőrfőnökévé nevezte ki.

 

Van-e bármilyen erkölcsi joga a belügyminiszteri székben ülni egy olyan embernek, aki ilyen piszkos eszközökkel él? Van-e erkölcsi joga a belügyminiszteri pozícióhoz annak az embernek, aki adócsalásokat fedez, aki a rendőrségen maffiamódszereket vezetett be?

 

Nincs, és sosem volt.

 

 

A szerző saját facebookoldala

Nyitókép: DennikN.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »