Kajakkirályok! Kopasz Bálint olimpiai bajnok, ezüstérmes Varga Ádám

Kajakkirályok! Kopasz Bálint olimpiai bajnok, ezüstérmes Varga Ádám

Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében az első helyen végzett a tokiói olimpián, a futamban szintén induló Varga Ádám a második lett.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett – írja a Hirado.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt,

akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták.

A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás A döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték.

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét.

Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, a 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel,

és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

Ez a tokiói magyar küldöttség hetedik és nyolcadik érme, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 2 bronz.

A 24 éves friss olimpiai bajnok az eredményhirdetés után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy kilencéves kora óta erre a napra készült, ez pedig 15 év kőkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt.

„Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna” – mondta Kopasz, aki úgy fogalmazott, a győzelem óriási öröm és felemelő érzés a számára.

Hírdetés

„Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, minden nap ott volt mellettem, megfőzött mindenféle minőségi ételt” – emelte ki edző-édesanyja, Demeter Irén szerepét a győri kajakos, aki a magyar sportági szövetségnek is külön köszönetet mondott.

„Nagy köszönet jár nekik, nagyon kitettek magukért, mindent megadtak és biztosítottak ahhoz, hogy ez az eredmény ma megszülethessen” – nyilatkozta Kopasz.

Az újdonsült olimpiai bajnok azt mondta, Európa- és világbajnokként a mostanra elért sikereknél többet már nem is akar, de folytatni akarja a kajakozást, és úgy érzi, nyári játékokon még akár háromszor is elindulhat pályafutása során.

„Későn érő típus vagyok, a szervezetem még most is képes a fejlődésre, igaz, ezt 15-16 évesen, amikor sokan lehagytak, még nem igazán értettem.

Mostanra viszont már a fájdalomtűrő képességemet is ki tudtam tolni, már nem mondják, hogy női lapáttal evezek és gyenge a kondícióm ehhez a sportághoz” – jelentette ki. Hozzátette, öt évvel ezelőtt Rióban még sem mentálisan, sem pedig fizikálisan nem volt ahhoz elég érett, hogy döntőbe jusson, vagy érmet nyerjen.

Varga ezüstérméről azt mondta, örül, hogy nemzetenként ketten indulhattak a versenyszámban, és nagyon felemelő érzés, hogy egyszerre két ilyen szép magyar siker született.

A 21 esztendős Varga elárulta, a finálés futam előtt már nagyjából eltervezte, hogy mit és hogyan fog csinálni, ezt gyakorolta is, ugyanakkor az elrontott rajt egy kicsit megzavarta.

„Lehet, hogy az én első startom is rossz volt, de engem nem figyelmeztettek. Végig nagyon jó csatát vívtunk, a hajrában éreztem, hogy meglehet az érem” – nyilatkozta a kajakos, aki úgy fogalmazott, ha az olimpia előtt valaki azt mondja neki, hogy bronzérmet nyer, már azt is elfogadta volna.

„Az ezüst még fényesebben csillog, főleg a kettős magyar siker miatt” – tette hozzá, és úgy vélte, Kopaszt most biztosan senki nem tudta volna legyőzni, még akkor sem, ha másképp versenyeznek.

„A célban úgy éreztem, hogy egy kicsit a német előtt értem be, felnéztem a kijelzőre és elkezdtem ordítani, de aztán abbahagytam, mert arra gondoltam, hogy ez nem lehet a miénk, ez biztosan az előző futam eredménye” – elevenítette fel Varga, jelezve, hogy először nem is hitte el, amit látott..

Hüttner Csaba: Kopasz példakép lehet mindenki számára, Varga ezüstje felér az arannyal

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elégedetten és kicsit elérzékenyülve értékelte az első napi olimpiai döntőket, amelyekben egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a versenyzői.

A világ- és Európa-bajnoki cím mellett Kopasz Bálint mostantól már az aktuális olimpiai bajnoki cím védője is, miután nagyszerű versenyzéssel nyerte meg a kajak egyesek 1000 méteres versenyét honfitársa, Varga Ádám előtt.

„Amit Bálint ma produkált, az az utóbbi négy év munkájának gyümölcse. Ő az, aki ezt a legjobban megérdemelte. Mindent megtett azért, hogy ma itt olimpiai bajnok legyen, és mindent beáldozott. Ha nem az ő nyakába akasztották volna ezt az aranyérmet, akkor rossz helyre került volna. Egy olyan sportember, aki példakép lehet mindenki számára” – fogalmazott Hüttner Csaba, aki elárulta, egy korábbi ígéretét most igyekszik beváltani: „Bálintnak tavaly a dél-afrikai edzőtáborban megtetszett egy gyémánt, és akkor én azt mondtam neki, hogy azt meg fogjuk neki venni, úgyhogy ezt teljesíteni fogom, ha eljutok még egyszer oda.”

„Ádám pedig élete első olimpiáján olyan fantasztikus teljesítményt nyújtott, ami azt hiszem, felér egy aranyéremmel. A befutó óta minden fél percben megkönnyezem, hogy mind a két versenyzőnk a dobogóra állt, és hogy Hesz Misa után 53 évvel ismét győztünk ebben a számban” – folytatta a szakember.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »