Kajak-kenu vk: Hét magyar érem, ebből három arany a szombati döntőkben

Kajak-kenu vk: Hét magyar érem, ebből három arany a szombati döntőkben

A magyar versenyzők három arany-, két ezüst és két bronzérmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa szombati döntőiben.

A győzelmeket Lucz Anna (K-1 200 m), Rendessy Eszter (K-1 1000 m) és Kopasz Bálint (K-1 500 m) szállította. Kopasz világbajnoki címvédőként 1000 méteren ezúttal második lett, megelőzve honfitársát, Varga Ádámot, a másik ezüstérem pedig Csizmadia Kolos (K-1 200 m) nevéhez fűződött. Birkás Balázs harmadikként ért célba K-1 500 méteren.

Kezdésként máris egy nagyszerű magyar győzelemnek tapsolhatott a Maty-ér közönsége. A női kajak egyesek 200 méteres döntőjében a tavaly ugyanitt párosban vb-bronzérmes Lucz Anna és Kiss Blanka is ott volt a mezőnyben, a két hazai versenyző egymás mellett, a 2-es, illetve 3-as pályán lapátolt. A legjobban Lucz kapta el a rajtot, és előnyét sikerült is végig megtartania, s végül négy századmásodperccel a többiek előtt ért a célba. Kiss ötödik lett.

– nyilatkozta az UTE 21 éves kajakosa.

A férfiak hasonló száma is hozott egy magyar dobogóst: az AVSE 25 éves sportolója, Csizmadia Kolos remekül küzdött végig, még a győzelemre is volt esélye, majd végül a győztes olasz Andrea Domenico Di Liberto és a szerb Marko Dragosavljevic közé beékelődve másodikként ért a célba.

“Az ezüst mellett annak örülök a legjobban, hogy olyan versenyzőket tudtam legyőzni, akiknek még nincs kvótája, s akikkel jövőre valószínűleg összecsaphatunk majd az olimpiai pótkvalifikációs versenyen. A formán fizikailag sokkal gyengébb, mint tavaly, de mentálisan nagyon sokat erősödtem, ebben az évben sokat dolgoztam ezen” – értékelt Csizmadia.

Hírdetés

A nap, vagy talán az egész vk legnagyobb érdeklődéssel várt számában, férfi K-1 1000 méteren mindkét magyarnak, Kopasz Bálintnak és az őt az augusztusi országos bajnokságon legyőző Varga Ádámnak is volt esélye az aranyéremre, de végül egyiküknek sem sikerült győzni. A portugálok 2018-as világbajnoka, Fernando Pimenta rögtön a rajt után az élre állt, a két magyar tisztes távolból követte. Ők hárman messze lerázva a többieket érkeztek a hajrához, s bár Kopasz a hátszélben bemutatta a tőle megszokott remek finist, ezzel Vargát megelőzte, ezúttal Pimentát nem tudta utolérni. A végső sorrend Pimenta, Kopasz, Varga lett.

– értékelt a győri színekben versenyző, 23 éves algyői Kopasz.

“Én Bálinttal ellentétben nem kedvelem a hátszelet, de az idén volt ilyen és olyan versenyünk is. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok a döntőben, de nagyon elégedett vagyok a harmadik hellyel. Próbáltam hajrázni a végén, de nagyon elfáradtam, az nem sikerült úgy, ahogy akartam” – nyilatkozott az MTI-nek a 21 éves Varga, a KSI kajakosa.

A nők hasonló számában az ifjúsági olimpiai és világbajnok Rendessy Eszter és Csikós Zsóka képviselte a magyar színeket. A jobb eredményt az UTE 18 éves versenyzőjétől, Rendessytől várták a szakértők, s ő élete első felnőtt nemzetközi versenyén nem is okozott csalódást. Olyannyira nem, hogy a táv második felében átvette a vezetést a német Carola Schmidt-től, s a publikum ovációja közepette magabiztos győzelmet aratott. Csikós az ötödik helyen zárt.

A versenynap utolsó döntőjében is magyar győzelem született, Kopasz ugyanis 500 méteren visszavágott Pimentának, nagyszerű, taktikus versenyzéssel utasította maga mögé a portugált és az egész mezőnyt. Bár mindössze 80 perce volt az ezres és az ötszázas finálé között, a magyar kajakos jól osztotta be az erejét, óriási hajrája ezúttal szó szerint aranyat ért. A másik hazai versenyző, Birkás Balázs is remekül szerepelt, Pimenta mögött ő lett a harmadik.

Férfi C-1 1000 méteren Kiss Balázs utolsóként zárt a fináléban, K-2 500 méteren Balogh Gergely és Szendy Maximilián negyedikként, a Noé Bálint, Koleszár Mátyás duó nyolcadikként, a Kőhalmi Emese, Bodonyi Dóra kettős ötödikként, a Szellák Szabina, Zupkó Vanda páros hetedikként ért célba. Női C-1 500-on Kisbán Zsófia hetedikként, Bragato Giada pedig nyolcadikként zárt, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenus duó pedig nem ért célba 500-on, 200 méter után ugyanis egy technikai hiba miatt beborult a vízbe.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »