Kacsák a jégen

Van egy ország. Csoda egy hely. Nem is tudom, hogyan írjam le, hogy úgy érezd, no, ez tényleg hasonlít rá. Élnek itt kétfarkú kutyák, rezsiharcosok, szellemirtók és politikus zsúrfiúk, s itt él velünk nagy vidáman a nemzet gázszerelője is a barátaival. Szegények elvétve laknak csak errefelé, tollforgatók is egyre kevesebben, hajléktalanok pedig végképp sehol. Vannak itt paloták táguló terekkel, eltolható falakkal, mint Alice Csodaországában, s él bennük annyi, de annyi rokon, hogy megszámlálni sem tudnád. S mind hogy szereti egymást! Hogy összetartanak jóban-rosszban, milyen odaadók, mennyi ötletes módját ismerik a rokonok és a generációk közötti szolidaritásnak – el sem hinnéd. Szerető, összetartó világ az övék.

Ám országunknak van egy sötét oldala is. Hazánk útjain terrorista bűnbandák közelednek, bombák ketyegnek köpönyegük alatt, és országszerte azt suttogják, bizony nagy veszély leselkedik a magyar nőkre – de nem csak rájuk. Holnap tán mind arabul fogunk beszélni, mecsetekbe járunk imádkozni, oda lesz a kultúránk egészen.

Nagy áldás, hogy van egy vezetőnk is, akinek történelmi küldetése, hogy népét kimenekítse a sötétség birodalmából. Mindig valami nagyszerűt és eszményit akar mondani – csak valahogyan elcsúsznak a mondatai, mint kacsák a befagyott Balaton jegén. Legutóbb is kifütyülték az idióták, mert képtelenek megérteni, hogy ő az egész emberiséget szolgálja, minden szavával, minden mondatával, minden porcikájával a végső igazságot keresi. (…)

Lévai Katalin: Abszurdisztán


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »