Káčer szerint a Beneš-dekrétumok nem kapcsolódnak a kisebbségek helyzetéhez…

Káčer szerint a Beneš-dekrétumok nem kapcsolódnak a kisebbségek helyzetéhez…

Nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét, a két fél ugyanis nem értett egyet a Beneš-dekrétumok kérdésében – közölte Rastislav Káčer külügyminiszter a pénteki tájékoztatón.

„A vegyesbizottság tagjai fennakadtak a Beneš-dekrétumok kérdésénél. A magyar fél ragaszkodott ahhoz, hogy egy teljes cikkely a Beneš-dekrétumokról és a Szlovákiára vonatkozó konkrét feladatokról szóljon” – mondta Káčer, és hozzátette, a témát részükről lezártnak tekintik.

„De a magyar fél ragaszkodott ehhez, és nem volt hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet” – mondta.

Hírdetés

Hozzátette, ennek ellenére több mint 50 intézkedés és ajánlás kérdésében megállapodtak. Megjegyezte, hogy az egy kérdésben fennálló nézeteltérés nem lehet akadálya a megállapodásnak és a többi intézkedés alkalmazásának. A kormány és más intézmények több tagját is megszólította a bizottsági tanácskozás eredményeinek témájával. „Arra kértem őket, hajtsuk végre, amit tudunk” – tette hozzá. A miniszter leszögezte, az intézkedések nyomán javulni fog a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok helyzete.

Ide tartozik a kisebbség nyelvén sugárzott műsorok adásidejének növelése a közszolgálati televízióban és rádióban, a közlekedési minisztérium rendeletének módosítása, amely lehetővé teszi a kétnyelvű közlekedési információs táblák gyártását és kihelyezését, valamint a két kormány közötti megállapodás megkötése a hadisírokról és a háborús emlékhelyekről. Három további kérdésről is tárgyalni fognak – mondta.

– mondta Káčer. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztertől azt szeretné kérni a hétfői (december 5.) találkozón, hogy a magyar fél is ugyanígy járjon el.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »