Jutalomjáték a Szigligeti Színházban (Nagyvárad)

Jutalomjáték a Szigligeti Színházban (Nagyvárad)

A Jászai-díjas Kardos M. Róbert és ifj. Kovács Levente pályafutásának kettős évfordulója alkalmából igazi jutalomjátékot mutat be a Szigligeti Társulat: az együttes két meghatározó színészegyénisége Marie Jones Kövekkel a zsebében című kétszemélyes drámájával debütál október 14-én, 19 órától a Szigligeti Stúdióban.

A Kövekkel a zsebében Charlie és Jake, két ágrólszakadt ír statiszta története. A helyszín egy holywoodi filmstáb által megszállt ír falucska, a 90-es évek elején. Sajnos a forgatás egyáltalán nem zökkenőmentes, és természetesen a filmgyártó-gépezet sebeket is hagy a helyi közösségen, ami egy adott ponton tragikussá is fajul.

A találkozás azonban mégis reményteljesen végződik, hiszen a botrányba fulladó temetés után, a két viharvert clown-figura agyából kipattan egy forgatókönyv ötlete: A kövekkel a zsebében.

„Marie Jones drámája igen csalogató, hiszen egy parádés, karakterből karakterbe bújó, jóízű játék lehetőségével kecsegtet, egy sűrű –olykor mulatságos, máskor szívszorongató- másfél órában” – nyilatkozta korábban az előadás rendezője, Balogh Attila.

A bemutatóra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. (sajtóközlemény)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »