Június 22.: Európa támad – a túláradó erő modern ünnepe

Június 22.: Európa támad – a túláradó erő modern ünnepe

Ma van a világtörténelem legnagyobb vállalkozásának évfordulója: 1941-ben e napon indult meg a német-szovjet határ mentén, 2900 km hosszan összesen 3,5 millió német és szövetséges katona 600 000 motoros járművel (több mint 3600 harckocsi, 42 600 löveg, közel 4400 repülő!) a Szovjetunió ellen.

Sokan és sokféleképpen elemezték már a németek által Barbarossa hadműveletnek hívott hatalmas hadjárat okait, körülményeit, céljait és az elkerülhetetlenségének a kérdését is. A nemzetiszocializmus által újraszervezett ifjú Németország a versailles-i győzők által megnyomorított, kizsákmányolt országból, a hatmillió munkanélküli, az éhezés, az infláció, a kilátástalanság, a gyermektelenség országából, a weimari haszonlesők, hazug demokrata politikusok, élősdi síberek és az utcán randalírozó kommunista csőcselék prédájából eddigre a világ vezető ipari hatalmává, legnagyobb katonai erejévé, legfejlettebb szociális, jóléti államává vált. Németország: élt, a Gleichschaltungot (kb.: „összehangolás”) követően mint valami csoda, megvalósult a célzott népközösség (Volksgemeinschaft). A lakosság a világtörténelemben példa nélküli mértékben és intenzitással sorakozott fel a nemzetiszocialista világnézet, párt és kormányzat mögött. Eddigre békésen a Birodalomba tért a demilitarizált Rajna-vidék, a Saar-vidék, a Szudéta-vidék, végül (90% feletti népszavazási eredménnyel) Német-Ausztria; a nyugati kapitalista országok hadüzeneteit követően pedig Lengyelországot lényegében két hét alatt, a skandináv országokat napok alatt, Franciaországot egy hónap alatt legyőzték, majd öt hét alatt kisöpörték a Balkánról az angolokat és szövetségeseiket.

Az ereje teljében lévő, diadalmas nemzetiszocialista Németország miért kockáztatott hát, miért támadta meg a nála nagyobb, rettenetes, véres Szovjetuniót? A mindenféle előjelű okoskodó elemzések helyett az okok körében röviden két fontos tényezőre érdemes figyelni.

Az egyik, ami kapcsán Hermann Göring, a III. Birodalom második embere 1945. június 25-én, már amerikai fogságban a következőt mondta: „az orosz veszély 1941 elején rendkívül fenyegetővé vált. Oroszország nagy erőket vonultatott fel, és előkészületeket tett a határokon”. Ma már tudjuk, a szovjet támadó hadjáratra készült az Anglia által lekötött Németország vezette Európa ellen annak bolsevizálása és a proletár világforradalom érdekében.

Sztálin fegyverkezett.

Az 1939. szeptemberi lengyelországi hadjáratot lezáró breszt-litovszki közös német-szovjet katonai parádé után Krivosejin tábornok mondja: „kötöttünk a németekkel egy szerződést, de nincs jelentősége (…) most kedvező az idő minden világprobléma végérvényes és konstruktív megoldására”. Az intenzíven készülődő szovjetek bujtották fel végül a szerbeket is a németek ellen 1941 tavaszán, lángba borítva a Balkánt. 1941 júniusában újabb 800 000 önkéntest hívtak be Oroszországban, a német támadás napjára csak a határon 4:1 a harckocsik aránya a szovjetek javára. A légierő és a tüzérség is orosz fölényt mutatott, több mint ötmillió orosz állt fegyverben. A támadás reggelén pedig Timosenko és Zsukov 1. sz. direktívája eredményeképpen a szovjet hadsereg készültségben várta a határ mentén a támadást. A Führer tehát tökéletesen mérte fel: a szovjetnek valóban elé kellett vágni, megelőző csapásra volt szükség bármi áron, hogy Németország és Európa élhessen.

A másik a kérlelhetetlen ideológiai ellentét a szélsőségesen egyenlősítő bolsevizmus és a természet rendjére (ld. Mein Kampf második kötet, „A személyiség és a népi állameszme”c. IV. fejezet), a minőségi különbségekre, a hierarchiára és a tökéletesedésre építő nemzetiszocializmus között. A csak az alantas ösztönökre apelláló, a létben és a történelemben csak az alantas vágyakat, ösztönöket, egyszerű szükségleteket kielégítő javak birtoklását látó, materialista kommunizmus vak az idealizmus iránt. Közömbös a minőségbeli, biológiai, genetikai különbségek, a hagyomány iránt, süket a nagy elképzelések, a kiemelkedő, a történelemformáló iránt, eleve ellenséges a szakrális iránt. A kommunizmus zagyva gondolataiban a célzott osztályok nélküli társadalom tökéletesen egysíkú. Ez fenyegetően hat az egyénre, hiszen aki többnek születik, azt a kommunisták szerint kíméletlenül le kell nyesni, szelektálni. Az egyenlőség ezen a ponton megy át végzetes pusztításba: a kommunizmus módszeres megvalósítása keretében a biológiai különbségeket, a született nemességet, intelligenciát, értékeket is irtani kezdték – először Oroszországban, később Ukrajnában (holodomor), majd ahova csak betette a kommunizmus a lábát: sokezer éves nemesedést, kiválasztódást, genomot pusztítva el. Ezzel egyidejűleg mint „reakcióst”, a kultúrát is maradéktalanul felégetik. 1917-ben mongol lumpenproletár vöröskatonák járták Pétervár utcáit, és politikai hovatartozásra tekintet nélkül válogatás nélkül végeztek mindenkivel, akinek arisztokratikus, értelmiségi, értelmes vonásai voltak. Ez nem a kommunizmus vadhajtása, ez maga a kommunizmus.

A nemzetiszocializmus ezzel szemben mélyen idealista, érzékeny a szakralitás, a minőség, a vérség és a tradíció iránt, célja egyszerre a tökéletesedés és az organikus lét: a faj, föld, állam, becsület és munka öt nagy pillérén nyugvó forradalmi ideológián keresztül. A két nagy ideológia között csak nevében közös a „szocializmus”, valójában szükségszerű ellenségei egymásnak, kizárják egymást. Június 14-én, a támadás előtt egy héttel a Birodalmi Kancelláriára rendelt hadseregcsoport-parancsnokok előtt jegyzi meg a Führer: „ez a háború élet-halál harc két ideológia között”.

Ezek kétségkívül igaz és a történeti kontextus tekintetében megkerülhetetlen tényezők. A Barbarossa szükségszerűen megelőző háború volt, továbbá elkerülhetetlen világnézeti háború is. Mégsem ez az, ami a lét óriási perspektívája szempontjából lényeges, sem pedig ami nekünk, ma élőknek mindezen hatalmas vállalkozás időtálló, igazi üzenete. Amint a nyári napforduló ősi pogány ünnepén, a leghosszabb nap hajnalán megindult a történelem legnagyobb hadművelete, mindezen okok és eredők nem számítottak többé. Legyenek bár megalapozottak vagy sem, elhalványultak az élet nagy igazságai előtt abban a pillanatban, amint csikorogva megindultak a kerekek, felbőgtek a motorok, és ez a hatalmas vállalkozás, ez a 3,5 millió ember belépett a történelembe. Az örök igazságok a világban mint természetben léteznek. A történelemben csupán örökké változó ténylegesség van. A történelem örökké változó ténylegessége, indokai eltörpülnek a természeti létezés, a természet megmásíthatatlan törvényei szempontjából. Az örök természet, az élet léptékével ez az 1941 nyarán, a napfordulókor meginduló hatalmas, céltudatos sereg nem más, mint az erő, a csúcsra járatottság, az élet teljessége, a csúcs. Az, hogy az erős tudatosan teret hódít, akaratlagosan előre tör, kiárad, nem más, mint maga az élet felsőbbrendűsége, az offenzív létezés igazsága.

Mi hát valójában 1941. június 22.? Nézzük meg a korabeli filmhíradók megfakult kockáit, olvassuk a korabeli írásokat, érezzük a kor atmoszféráját: június az önmagát az elszánt vállalkozásban ünneplő, áradó erő ünnepe! Heidegger találó fogalma a kockára tettség, ami a lét lényege. Heidegger szerint a létezőnek a létbe való bebocsátása a kockára tettség formájában történik meg: "minden, ami kockára van téve mint így és így létező, belebocsáttatik a létező teljességébe, és a teljesség alapjain nyugszik”. A kockára tettségben a természet mutatkozik meg, sőt a kockára tett mindig a teljességben létező közepén van (in-mitten). Érdemes azonban Heideggernél is tovább menni. A kockára tettségben mint a létező létének ismérvében nem csupán a létező létét ismerjük fel, de annak értelmét is, ez az, ami az erőseket, a lét közepén lévőket eszmélésüktől arra sarkallja, hogy fokozzák annak intenzitását, a rendkívüli tettekig, a hőssé válásig. A kockára tettség az élet egyik elidegeníthetetlen aspektusa: emlékezzünk a kétarcú Janus isten szentélyére Rómában, mely egyszerre volt a háború és béke szimbóluma. Mint magának a létnek egy ismérve, a kockára tettség szükségszerűen átszövi a mindennapokat is, erről szól a Nobel-díjas, haláláig nemzetiszocialista Hamsun fergeteges regénye, Az áldott anyaföld, ahol az őshódítás pszichés típusát teljességként mutatja be. Sokkal fontosabb azonban a mindennapokon túl: a nagy pillanatokban, a nagy döntéseknél, amilyen 1941. június 22-e maga is volt – ezekben a pillanatokban a lét teljessége maga a kockára tettség, és ez maga a legmagasabb lét. Ezt és pontosan ezt mutatják a korabeli filmhíradók, a korabeli írások, ez érezhető belehelyezkedve ezen napok és hetek atmoszférájába. E rendkívüli pillanatok igazából a valódi létezés, a lét legnagyobb intenzitása, amihez képest a szürke hétköznapok vagy épp az okok és okozatok mind eltörpülnek. Éppen a legnagyobb kockára tettség, a látszólagos legnagyobb kilengés az, ami a lét centruma felé gravitál. A nagy kockára tettségben nem csak a lét teljessége, legnagyobb intenzitása mutatkozik meg, de megmutatkoznak a rendkívüliek, a hősök, a nagy telitalálatok is, Skorzenyk, Leon Degrelle-ek, Paul Hausserek, akiknek éppen a kockára tettségben kell igenelniük a sorsukat. Szerencsés korok azok, ahol a fokozott kockára tettség kapuját maga Mars tárja ki a létezők előtt. Ezekben a pillanatokban valamilyen láthatatlan törvényszerűség okán minden rendkívüli, minden kivételes ott van, ahogyan minden átlagos férfiban is feléled valami sejtés a lét teljességéből: 1941. június 22-ének hajnalán valamennyien, átlagosak és rendkívüliek lélegzetüket visszafojtva várták a parancsot, majd indultak felszabadultan, éteri könnyűséggel rohamra a fényben.

Mit érzett a kor embere, németek, európaiak, a hajnalban rohamozók és az a hátország, amely reggel hallgatta a rádiót? A visszaemlékezések egybehangzóak: felszabadulást. Végre! Végre megtörtént, végre vége a feszült várakozásnak! Végre eloszlott a megbízhatatlan, alattomban fegyverkező szovjet fenyegető árnyéka a határról; végre vége az egymás ellentéteit jelentő hatalmas ideológiákkal kapcsolatos ellentmondásnak, ami a német-szovjet megnemtámadási szerződéssel feszült ki Európa egére. És végre: megindult a túláradó erő, a hatalmas kockára tettségben felragyogott a csúcsra járatottság, az élet teljességének pompája. Ahogy az akkor oly népszerű dal, a „Finnországtól a Fekete-tengerig” szólt: „a menetelés Horst Wessellel kezdődött / az SA barna ingjében / ezt teljesítik be a szürke hadoszlopok / ím itt a hatalmas óra!”

A hatalmas óra elérkezett hát, és ezt legbelül, a psziché mélyén mindenki tökéletesen érezte. Az offenzíva kezdete után alig öt nappal Magyarország is csatlakozott a németek, finnek, románok által a bolsevizmus ellen megindított élethalálharchoz, hamarosan pedig norvég, dán, francia és vallon, spanyol és holland önkéntesek özönlenek a Waffen-SS-be, hogy maguk is kockára tegyék az életüket a hatalmas órában. Ez az egy óra a lét értelme! Európa együtt dobbant: a túláradó erő diadalmas nemzetiszocialista Németországa mozgósította Európa legjobbjait.

Ez a nagy lelki felszabadulás az élet teljességét jelentő pszichés archetípusok maradéktalan aktiválódása volt. Jung írja Serranonak egy levelében: a régi mítoszokban elemi pszichológia van és a régi istenek nevei mind-mind pszichés archetípusokat jelölnek. A népek elhagyhatták régi isteneiket, elfeledhették régi neveiket, de ezek a pszichés archetípusok nem haltak meg: csak szunnyadnak az emberi lélek és a kollektív tudattalan mélyén. A nemzetiszocializmussal Wotan pszichés archetípusa aktiválódott, ahogy maga Jung mondja, mi pedig tegyük hozzá: nem csak Wotan, az istenek mind visszatértek a hatalmas órában, hatalmas kockára tettség okozta erőfokozásban, vibrálásban, túláradásban. Valóban: milyen beteg gondolat is a természetellenesben, a lelki szegényben, a tehetetlenben, a betegben, a fogyatékosban keresni az istenit; az isteni az életre mondott hatalmas igen-ben van, mint Nietzsche kiáltotta bele a jövőbe, az istenek az emberekkel, az emberekben harcolnak, ami Trója ősi történetének igazi tanulsága. 1941 nyarán, a napfordulókor tetőző kockára tettségben, az erő túláradásában, a történelem által soha nem látott méretű és intenzitású támadásban, a háborúban, a természet törvényeinek igenlésében: valójában az életre mondott hatalmas „igen”-ben a pszichés archetípusok aktiválódtak, az isteni tért vissza.

1941. július elejéig, két hét alatt a Wehrmacht viharos egységei Európa ujjongó figyelmétől kísérve 360-600 km-t törnek előre, a finn és német páncélosok elérik a Finn-öböl és a Ladoga-tó déli partját, a Közép Hadseregcsoport július 10. és 20. között újabb 150 kilométert haladva bekeríti a 22. szovjet hadsereget, és megtöri a 19. hadsereg ellenállását. Augusztusban már Leningrád ostroma kezdődik, augusztus 7-én Szmolenszk német. Szeptember 12-én Guderian és Kleist fergetegesen támadó hadosztályai a szovjet Délnyugati Front négy hadseregét kerítik be, az eufória leírhatatlan. Hihetetlen eredmények, emberfeletti teljesítmény: a Nap ragyog le a győztes katonákra, az istenek kacagnak a túláradó erő, a hódító élet, a hatalmas akarat láttán. Szeptember 20-án az ősi árja napszimbólum, a horogkeresztes zászló leng Kijev felett. Október első napjaiban a megállíthatatlan németek bekerítik a Brjanszki Front, Nyugati Front és Tartalék Front jelentős erőit, a támadó erők 14 nap (!) alatt megteszik a Szmolenszk-Moszkva táv felét, majd törnek tovább előre. A november 7-i szokásos moszkvai díszszemléről a vöröskatonák egyenesen az alig 10 kilométerre lévő frontra kénytelenek továbbmenni. Felfoghatatlan teljesítmény, már önmagában az emlékezés hatására felbuzog a vér az ereinkben! A németek mindeközben meglepetéssel tapasztalják, hogy az oroszok angol csizmákban meg Tomahawk repülőkön jönnek: az angoloktól özönlik a fegyver és a nyersanyag a Szovjetunióba. Ugyanígy az Egyesült Államokban 1941. március 11-én (tehát még a Barbarossa előtt) hozott kölcsönbérleti törvény felhatalmazása alapján az USA, feladva a semlegességet, összesen 50,1 milliárd akkori dollár értékű árut szállít le a Németország és Európa, az apáink, nagyapáink elleni harchoz (ebből a Szovjetuniónak 18 000 repülő, 11 000 harckocsi, 51 000 terepjáró). A kommunizmus illúziója által végzetesen legyengített Szovjetunió ezért, és csak ezért nem esett el 1941 végére, 1942 végére vagy 1943 nyarára.

Azt, hogy mi ellen indultak a fény erői a nyári napforduló ősi pogány ünnepén, a leghosszabb napokban, hamarosan megismeri az egész felébredt, megifjodott Európa. A zsidóbolsevizmus szülte nyomor, elnyomás, szélsőséges kizsákmányoltság szívszorító képe tárult fel Szovjet-oroszországban a viharként előretörő német katona szeme előtt, akit nem véletlenül felszabadítóként, virágesővel üdvözöltek az orosz, ukrán, belorusz tömegek. Lelepleződött a vörös terror is: amikor a Das Reich hadosztály bevette Gzsatsz városát, számtalan civil holttestére bukkant, akiket az NKVD mészárolt le, mielőtt elmenekült; amikor a Leibstandarte bevette Tangorovot, az előzőleg foglyul ejtett németek baltával és lapáttal agyonvert, majd lefejezett holttesteit találták. Nem véletlen: a háború végéig összesen 800 000 orosz áll át vagy fog fegyvert a német oldalon, több, mint ahány katonája Magyarországnak összesen volt! Ez a 800 000, Vlasov katonái és más önkéntesek tulajdonképpen az igazi Oroszország, akik majd mind egy szálig meg is halnak a zsidóbolsevizmus elleni harcban:

Tudjuk jól, mi lett ennek az 1941. június 22-én hatalmas vállalkozásnak a sorsa. A tettek és áldozatok pedig emberfelettiek: a gyemjanszki katlanban a Totenkopf hadosztály 17 000 emberéből 12 600 elesett vagy megsebesült, a rezsevi kiszögellésben a Der Führer ezred a tábornoki szemlén 35 emberrel tud felsorakozni, mindenki más odaveszett. Sztálingrádnál naponta 5000, Kurszknál naponta 8000 német és szövetséges hal meg, Cserkasszinál a körbezárt 60 000 német kitörésének fedezése érdekében a vallon önkéntesek, a Sturmbrigade Wallonie megy a halálba a szovjet ellen, állománya 70%-kát veszítve a hőstett során – értük aztán a Wiking hadosztály önkéntesei mennek vissza, hogy odavesszenek mind egy szálig. Nervát a General Seyffardt nevű holland SS-egység az utolsó emberig védte. Fritz Christen, egysége egyetlen túlélőjeként egyetlen páncéltörő ágyúval tartott egy völgyet egy teljes orosz hadoszloppal szemben, az Andrássy utat Pesten az utolsó napokban két SS tartotta, a Margit-szigetet és a Gellért-hegyet az utolsó emberig védtük. Máshol sokan magukra kötözött kézigránáttal vetik magukat a szovjet tankok elé. A német, magyar és összeurópai áldozat emberfeletti. A rendkívüli erőfeszítések, a sok millió hős áldozata, a hátország türelmes nélkülözése és tudatos lemondása is kevésnek bizonyult azonban történelem menetével, a sötétség végleges elszabadulásával szemben. A mennyiség végül győzött a minőség, a sötét éjszaka a fény felett. A nyári napforduló hatalmas vállalkozása nem fordíthatta meg a történelem menetét, mely minden ősi, történelemelőtti hagyomány szerint szükségszerűen lefele irányú, alábukó, és a sötétségbe torkollik. A Védák, az indogermán civilizáció legősibb, talán legszakrálisabb szövege szerint a Kali-yuga, a sötét kor köszöntött ránk. A római Hésziodosz ugyanígy a legdegeneráltabb idők elkövetkezését jósolta, az északi hagyomány foglalata, az Edda ugyanígy a legsötétebb kornak tartja a jelent, ami immár beköszöntött: „a világ hanyatlása, az ássok vége” (Völüspá 44). Korunk és következményei sorsszerűek és szükségszerűek, ha hiszünk a hagyománynak.

A Sorssal nem lehet dacolni, a napfordulón induló hatalmas túláradásnak is szükségszerűen el kellett hát buknia. Ne gondoljuk, hogy ennek ez elbukásnak semmi jelentősége így 75 év után; hogy nem ennek a szerves következménye minden, amit ma látunk: a diadalra jutó liberalizmus okozta identitásvesztés, az, hogy már a saját családunkat, vérünket nem értékeljük többre, mint az idegent (ld. a migránsokkal szembeni öngyilkos európai attitűd ma!), a demográfiai összeomlás, a fiataljaink külföldre vándorlása… A kiváló, az eszes, az egészséges megvetése, és helyette a hátrányos, a deviáns, a beteg ajnározása vagy az, hogy az egészségügyi rendszerünk más etnikum által terhelt, az oktatásunk kapacitását a más etnikum írni-olvasni tanítása köti le. Ez mind-mind az elveszett háború, a beköszöntött világéj következménye. A fronton ott maradtak legjobbjaink, a vérségi elit maradékát módszeresen irtotta ki és hurcolta Gulágra a szovjet kommunizmus szörnye; az elhunyt és meg nem született kiválóak helyett raszták, félvérek, elhízott feministák, buzik és zoofilek az utolsó kortársaink az alábukó Európában. Ez a Kali-yuga.

Mégis, mi hát ennek a rendkívüli napfordulós kísérletnek a hatalmas tanulsága számunkra ma? A lét mindig elérhető magasabb állapotának dicsérete; az, hogy az akarás kiérleli a nagy tettet, a túláradó erőt a világtörténelem menetével szemben is. A hősök nem haltak hiába: a kockára tettségben csúcsra járatott létük beteljesedett a tökéletesség örökkévalóságában. A nagy látó, Nietzsche mondja ki a lényeget: "a BÁTORSÁG valamely hatalmas ellenséggel, magasztos balsorssal, elborzasztó problémával szemben – éppen ez az élet ama MAGASABB ÁLLAPOTA, amelyet a fenségesség minden művészete dicsőít. A tragédiában a harcos lélek ünnepli szaturnáliáit”. Nekünk pedig 1941 e rendkívüli napfordulójának túláradása feltölti az artériáinkat ma is. Tudjuk és érezzük: mint akkor, ma is új nagy tettekre, elszántságra, ideológiára van szükség – ezek pedig mi magunk leszünk. Mint ők, merjünk bátrak lenni, merjünk vidáman a Nap, az élet, a felfelé törés oldalára állni a legsötétebb éjben. Mint ők, merjünk a fény nevében, mosollyal arcunkon a sötétbe rohanni, mert a nagyság minden korban, most is csak egy karnyújtásnyira van tőlünk.

Európa lényeges fordulatra vár: töltődjünk hát fel a világtörténelem legnagyobb vállalkozásából! 1941. június 22-ének nagyszerűségén töprengve lássuk szégyennek visszasüppedni a kispolgári kényelem, a bukott emberek sekélyes világába, mely lefogja legjobb készségeinket. Legyünk szigorúak önmagunkkal, érleljük ki a legnyersebb, legerősebb akarást, legyen idealizmusunk, hogy a nehéz tennivalókat szívesen végezzük el – ez az eszmény, amit a minden teremtőerő nélküli, elaggott Nyugat nélkülöz. A történelem örökké változó ténylegessége, esetlegessége helyett a természet megmásíthatatlan törvényei szerint méressünk, legyünk mi az erő új túláradása: legyünk az új Barbarossa!

L. N. Támadás

(A szerző olvasónk.)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »