Juncker: Erdély elcsatolása ünnep Európa számára

Nem tudni, hogy Juncker mennyit ivott a nyilatkozata előtt, mert ilyet józanul nem mondhat egy európai politikus.
Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is”– jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről folyatott vitáján az MTI tudósítása szerint.
Fotó: AFPMinden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot”– fogalmazott. Juncker azt is kifejtette, hogy Romániának minél hamarabb csatlakoznia kell a schengeni övezethez.
A rendezvényen felszólalt Tőkés László is. Kijelentette, Románia centenáriumi időszakában ne csak a korrupcióval, hanem a “nacionálkommunista gyökerű magyarellenességgel” szemben is védelmezze a jogállamiságot, hogy
a magyarság ne jusson az elfogyatkozott erdélyi szászok sorsára, akiket a Ceausescu-diktatúra űzött el szülőföldjükről.”Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy Románia “tartsa és tartassa tiszteletben a kisebbségek jogait anyanyelvükhöz, szimbólumaikhoz, tulajdonukhoz, szülőföldjükhöz” – adta hírül a privátbankár.hu.
Klaus Johannis: Európa “két tüdővel lélegezzen”A román elnök szerint a koncentrikus körök mintájára létrejövő Európa nem jelenthet megoldást, az Európai Unió egységét meg kell őrizni. Fontosnak nevezte, hogy Európa “két tüdővel lélegezzen”, egy “nyugati és egy keleti tüdővel” egyaránt.

A román államfő kijelentette, a gazdasági biztonság legalább olyan fontos, mint a határok biztonsága. Mindkét esetben átfogó intézkedésekre van szükség a jövő és a fellendülés érdekében, csak így lehet megfelelő válaszokat adni a jelentkező kihívásokra.
Véleménye szerint Európa mindeddig csak reagált a válságokra, a jövőben azonban megelőző politikát kell kialakítania, proaktívan kell cselekednie. Mint mondta, egy biztonságos és erős Európai Unió egy kibővített uniót jelent, amely erőt kölcsönöz politikai értelemben és a versenyképesség területén egyaránt. A bővítés nagyobb biztonságot és jólétet eredményez Európa számára.
Kijelentette: Európát krízisek, terrortámadások fenyegetik, és a populista mozgalmak is kihívások elé állítják. Az uniónak ki kell állnia a közös értékek, a kohézió és a szolidaritás mellett. A 2019 májusában Nagyszebenben tervezett uniós csúcstalálkozó segít majd abban, hogy egy erősebb, egységesebb Európai Unió jöjjön létre alapértékei mentén – tette hozzá a román államfő.

https://888.hu


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »