Juhos László kérése Hatvani György úrtól

Hatvani György úr
elnök
GTTSZ Energiatagozat

Tisztelt Elnök úr

A GTTSZ, 2018. október 31-én sorra kerülő rendezvény napján világítás céljából Erdélyben vagyok.
Kérem Elnök urat, hogy mint a „Tiszta villamosenergia- termelők, környezetbarát fogyasztók” című rendezvény moderátora legyen kedves a Reális Zöldek Klub alábbi véleményét a rendezvény hallgatóságának felolvasni:

Hírdetés

„A Mátrai Erőműnek az első Paksi 1200 MW-os blokk párhuzamos kapcsolásának az időpontjáig a hazai villamos energia rendszer rendelkezésére kell állnia.
A Mátrának állami tulajdonba kell kerülnie, mert az állam magán befektetőt nem támogathat, az tiltott állami támogatás lenne.
Paks bővítése mellett érvelők által kifejezett „az atomerőmű nem bocsát ki széndioxidot” érvelése megfelel a ténynek, de szembe van nemzeti érdekeinkkel.
A reális zöldeknek széndioxidról ugyan az a véleménye, mint néhai Möcsényi Mihály, Széchényi – díjas kertész mérnöknek, tájépítésznek, egyetemi tanárnak, a tájrendezés magyarországi oktatójának, megalapozójának:
A széndioxid légtrágya!”

Számítok Elnök úrnak a reális zöldek civil szervezetével való együttműködésére, amelyet előre is köszönök.

Budapest, 2018. október 28.

Tisztelettel:
Juhos László, reális zöldek elnöke


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »