Juhász Péter lesifotósok lesifotózására buzdít, azt is megmondta, hogy hol laknak

Juhász Péter, az Együtt társelnöke, aki a Rogán-féle ingatlanügyekbe nagyon erősen belement a saját közösségi portálján reagált arra, hogy Vona Gábor kisfia lebuktatott egy magyaroknak dolgozó olasz lesifotóst.
Mint írt pár napja megkereste egy informátor, aki számára százszázalékosan megbízható és tájékoztatta arról, hogy biztos forrásból tudja megfigyelik a baloldali minipárt politikusát.

Juhász erről eddig azért nem számolt be, mert állításait nem tudta bizonyítani, Vona bejegyzése után azonban megjött a bátorsága és elmondta: „fideszes emberek” idehozattak Olaszországból négy embert megfigyeltetni politikusokat. A Juhászra állított emberek például a Nagymező utca és a Király utca környékén tanyáznak, ahol az Együtt irodája található. Vona sztorijához képest annyi plusz információt elárult, hogy az olaszok állítólag egy holelben szálltak meg a Hegyalja úton.

Az informátor arról is beszélt, hogy a vendégmunkás fényképeszek a megbízás alapján karaktergyilkosságokhoz igyekeznek fotókat lőni, amiket aztán a magyar szakemberek értékelnek majd ki. Juhász hozzátette: a fentieket bíróságon is hajlandó elmondani mindezt, amennyiben jogi útra terelődik az ügy.

Ha te magad újságíró vagy, vagy akár csak ott laksz, nyomás, fényképezd le őket, segíts bizonyítékot találni ami alátámasztja ezeket a történéseket

– buzdított Juhász a lesifotósok elleni lesifotózásra.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »