Józsefvárosi parkolóóra-rengeteg

Óránként 175 forintért parkolhatnak majd az autósok a Józsefvárosban, ha eredményes lesz az a közbeszerzési eljárás, amelyet a kerületi önkormányzat cége indított a fizetős övezetek bővítésére. A tavaly módosított fővárosi rendelet alapján a lépést lakossági igénynek, a parkolási rendszert pedig szolgáltatásnak nevezték.

Októbertől megnő a térítési díjas parkolási övezet területe a Józsefvárosban, így ősztől még több helyen kell fizetniük az autósoknak – derült ki a napokban megjelent Közbeszerzési Értesítőből. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Zrt. parkolásüzemeltetési feladatok ellátására írt ki pályázatot.

Az október 1-jén induló rendszer informatikai hátterének biztosítására és üzemeltetésére, a parkolás ellenőrzésére és a kerékbilincselés támogatására, továbbá a jegyautomaták üzemeltetésére és nyilvántartására összesen százmillió forintot különített el a VIII. kerületi önkormányzat.

A fizetős övezetek bővítését tavaly májusban kezdeményezte a józsefvárosi képviselő-testület, méghozzá saját lakosai érdekére hivatkozva. Mint arról beszámoltunk, a meglévő várakozási övezetek a Kerepesi út–Hungária körút–Sport utca–Százados utca–Salgótarjáni út–Asztalos Sándor út által határolt területtel, valamint a Könyves Kálmán körút–Üllői út–Orczy út–Golgota tér–Golgota út–Bláthy Ottó utca–Vajda Péter utca által határolt területtel (kivéve a Kőbányai út egy szakasza, illetve a Salgótarjáni út közelében lévő vasútvonal környéke) egészülnek ki.

Bánki István, a JGK kommunikációs vezetője érdeklődésünkre elmondta: természetesen a hatályos jogszabályoknak megfelelően továbbra is a százszázalékos önkormányzati tulajdonú cég üzemelteti a parkolást, a közbeszerzési eljárás a gyakorlatban a szükséges parkolóórák beszerzését és működtetését, a parkolóhelyek kialakítását, útburkolatok felfestését célozza. – A bővüléssel együtt új munkahelyek jönnek létre, hiszen a létszámot, az ellenőrök állományát is bővíteni kell – fűzte hozzá Bánki István. Kiemelte: a fizetős övezetet nem terjesztik ki az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződését átívelő felüljáró alatti parkolókra, azok ugyanis a fővárosi önkormányzat tulajdonában állnak. Ha a közbeszerzési határidőket tartani tudják, s az eljárás eredményét nem támadja meg senki, akkor októbertől egy hónapos türelmi idővel vezetik be a térítési díjas parkolást, és ez idő alatt természetesen még nem büntetnek meg senkit. Az említett új zónában a Fővárosi Közgyűlés rendelete szerint egységesen óránként 175 forint lesz a várakozási díj. Ennek alapján bízta meg idén februárban a VIII. kerületi városgazdálkodási bizottság a JGK-t a bevezetéssel. Az előterjesztés a fizetős parkolást szolgáltatásnak nevezte, és a „folyamatos lakossági igényekkel”, az itt élők és a kerületet P+R parkolónak használók közötti feszültség csökkentésével indokolta.

 

 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »