Jövő szerdán dől el, ki vezeti majd a szocialista frakciót

Két frakcióülést is tart egy héten belül az MSZP parlamenti képviselőcsoportja: pénteken Tóbiás József leköszönő pártelnök-frakcióvezető vezetésével megalakul a jelölőbizottság, szerdán pedig új frakcióvezetőt választanak.

Tóbiás József szerdán az MTI-nek megerősítette, hogy Molnár Gyula szombaton megválasztott pártelnök felkérésére vállalja a jelölőbizottság vezetését.

Annak megalakulásáról pénteken dönt a frakció – tette hozzá.

Közölte, a jelöltekről csak a bizottság megalakulása után lehet beszélni.

Kitért arra, hogy az MSZP alapszabálya szerint a ciklus közepén történő tisztújítás a frakció kompetenciájába tartozik, bár a párt elnöksége politikai álláspontot kialakíthat.

Megjegyezte, amikor a parlamenti ciklus elején alakul meg a frakció, akkor a párt vezetése tesz javaslatot a frakcióvezetésre.

Kérdésre beszélt arról is, hogy az MSZP földügyi népszavazási kampányának irányítása – amire az új pártelnök felkérte – véleménye szerint a mindenkori pártelnök kompetenciája. A mostani feladata, a jelölőbizottság vezetése pár napra szól – közölte.

Tóbiás József kérdésre elmondta, arról még nem gondolkozott, melyik parlamenti bizottságba lenne tag.

Molnár Gyula az MTI-vel szerdán azt közölte, hogy békés, gyors tisztújítást szeretne és Tóth Bertalan szerepvállalását.

A pártelnök az Inforádióban hétfőn még azt mondta, Hiller Istvánt kérte fel a jelölőbizottság vezetésére. Az MTI úgy tudja, hogy az Országgyűlés alelnöke végül a bizottság tagja lesz, Hiszékeny Dezső parlamenti jegyzővel együtt.

A jelölőbizottság tagjai nem jelölhetőek a frakcióvezető-választáson.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »