Jövő héten összeülhetnek a huszonhetek

A Nagy-Britannia távozása után bennmaradó “huszonhetek” informális tanácskozására is sor fog kerülni az európai uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján – írta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós vezetőknek küldött pénteki meghívólevelében.

A Nagy-Britannia uniós tagságáról kiírt csütörtöki népszavazás “negatív kimenetelére” való tekintettel a referendum politikai következményei lesznek elsősorban a kétnapos csúcstalálkozó középpontjában – olvasható a levélben.

Donald Tusk fontosnak tartotta, hogy a bennmaradó tagállamok vezetői David Cameron brit kormányfővel, de nélküle is megvitathassák a történteket és a következő lépéseket.

Mint írta, kedden huszonnyolcas körben tárgyalnak az uniós állam-, illetve kormányfők, a szerdai napon azonban már csak a bennmaradók maradnak majd Brüsszelben, hogy a britek kilépésének következményeiről és a “kiválási folyamatról” egyeztessenek.

A szerdai ülésnapon nem kizárólag Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetéséről lesz szó, a tanácskozás résztvevői a szűkebb körű Európai Unió jövőjéről is tárgyalni fognak.

Sajtóhírek szerint Donald Tusk telefonon egyeztette David Cameronnal a kedden kezdődő uniós csúcstalálkozó programját.

Nagy-Britanniában csütörtökön arról tartottak népszavazást, hogy az ország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos adatok szerint a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »