Jótett helyébe

JEGYZET – Hamarosan odajutunk, hogy a migránsokról csak jót/rosszat vagy semmit. A legújabb kori szólásnak a változata attól függne, hogy ki milyen nyelvű, pártállású, szem- és hajszínű hírközlő csatornákon evezget, keble miért dagad/hörög, és hasonlók. 

Örülök, hogy egyelőre biztonságban érezhetem magam, mivel úgy hallottam, hogy ide a betévedtek sem kívánkoznak, hanem inkább sírva visszamennek a bizonytalanságba. Ellenérzéseim mégis vannak, amiket nem tudok, de nem is akarok elfojtani. Jártunkban-keltünkben ugyanis láttunk néhány olyan jelenetet, ami nagyon, de nagyon elszomorított.

A megalázó sorban állásokkal járó vízumkönyörgések megszűnte után az évtizedekig elérhetetlennek tűnő, de Ady verseivel az odakívánkozást csak egyre fokozó „ámulások szent városában”, Párizsban legelőször a Montmartre üzletsora döbbentett meg. A rengeteg, egymásnak folyton átkiabáló, édességet, kávét, cipőt-ruhát áruló olajbőrű boltos. És mindenütt a kivagyiságával kérkedő, utcát felseprő lebernyegben vonuló hölgyemény, körbevéve gyerekek seregével. Kivéve a St. Germain de Prés negyedet, igaz, hogy ott a híres Café de la Paix, ott élt Victor Hugo, Balzac, Delacroix – nem megyek vissza, maradjon meg a tíz évvel ezelőtti képem. És Ulm, az agyonbombázott város, Einstein szülőhelye, s a rengeteg újdonsült tömbházat belakó, a párizsiakhoz hasonlóan folyton kiabáló, zajongó, de hallatlanul öntudatos népség.

Úgy éreztem magam, mint amikor itthon megszállja a buszt vagy villamost két csilivili bő szoknyás és néhány gyerekük: hangjukkal azonnal megtelik a tér, és alig várom, hogy leszállhassak. A beözönlő migránsokkal kapcsolatos hír volt, hogy nagyon sokan megtagadják a nyilvántartásba vételt: irataik eleve alig vannak, ujjlenyomatot pedig nem hajlandóak adni. Néhány éve ezt fújta fel egy Brüsszelbe „tévedt”, de oda nem való honi képviselő, hogy milyen jogon akarják a hazai bő szoknyás, nagy bajszú, kalapos népséget „amprentálni”, hisz az sérti az emberi jogaikat.

Mihez? A törvénytelenségekhez, amit az ujjlenyomat alapján rögtön ki lehetne deríteni?! Szólhatna már valaki a be- és kitódulóknak, hogy épp ezzel árulják el igazi szándékaikat. S ha valahol befogadják őket, ne akarjanak ők lenni ott a janik! A London melletti Hanslow városkában épp ellenkező példát láttam: csak a férfiak turbánja volt első látásra furcsa, egyébként tökéletesen beleillettek a környezetbe. Látszott rajtuk az öröm, hogy ott élhetnek, és úgy, ahogy azt elvárják tőlük.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »