Jótékonysági íjászversenyt és családi napot tartottunk Gyöngyösön

Jótékonysági íjászversenyt és családi napot tartottunk Gyöngyösön

2016 Augusztus 28.-án Gyöngyös, Kézdivásárhely testvérvárosa is kivette a részét a meghurcolt Székely bajtársaink, Szőcs Zoltán és Beke István anyagi és lelki támogatásából.  Vasárnap reggel a helyi és budapesti Jobbik IT tagjai és egri HVIM tagtársaink fogadták a rendezvényre látogató vendégeket és versenyzőket.A nagy nyári meleg dacára a versenyzők ajánlatát fontolóra véve két körösre módosult a verseny, aminek köszönhetően a később helyszínre érkezett vendégeinknek is volt lehetősége még benevezni a megmérettetésre.Az eredetileg tradíconális íjtípusokra tervezett versenyen megjelentek vadászreflex íjakkal felszerelkezett indulók is és annak ellenére ragaszkodtak a részvételhez, hogy díjazásban már nem tudtuk őket részesíteni.Végül majd 30 versenyző, profi, haladó és amatőr íjászokkal, gyermek és felnőtt kategóriában kezdődött el a versengés.

  

 Maga a verseny délelőtt 11órától kora délutánig tartott, ezután a helyi szervezők gulyással és közös beszélgetéssel látták vendégül a helyszínen tartózkodókat.Mindeközben és a verseny után gazdag programválaszték nyújtott lehetőséget a szórakozásra a helyszínre látogatóknak. Népi gyermekjátékok.Néptáncbemutató.Lovaglás.Íjászat.Középkori fegyverek kipróbálása, jurta és kellékei a helyi hagyományőrző egyesület jóvoltából.A díjak átadása után:Az esemény végén megelégedéssel konstatáltuk az összegyűlt pénzösszeg összeszámolása után, hogy fölül is múltuk a várakozásainkat és ezen felül is várunk még ígért hozzájárulást. Összességében óriási sikert könyvelhettünk el a hétvégéről, mind bajtársiasság, mind sportszellem és mind jó kedély szempontjából is! A közös siker hatására a rendezvényt szervezői úgy döntöttek, hogy nem hagyják ennyiben a dolgot. Több közös program ötlete is fölmerült azóta északon…Külön öröm, hogy a szervezők jövő héten személyesen fogják tudni átadni az összegyűjtött adományokat.(Szécsényi Ádám – SZKR)


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »