Jót tenne az egészségügynek a piaci verseny a szolgáltatásoknál

Jót tenne az egészségügynek a piaci verseny a szolgáltatásoknál

Nem az önálló egészségügyi minisztérium a lényeg, a feje tetejéről a talpára kell állítani a magyar egészségügyi rendszert – közölte a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége.

Az már tudható, hogy az új Orbán-kormányban sem kapott önálló minisztériumot az egészségügy,

államtitkári szinten Ónodi-Szűcs Zoltánt Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója váltja, aki orvos- és közgazdászvégzettséggel is rendelkezik.

A szakembert bemutatva Kásler Miklós arról beszélt, Nagy Anikó sokszor, nehéz helyzetben bizonyította már, hogy átlátja a magyar egészségügy egészét és az azzal kapcsolatos teendőket.

A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége szerint a szűkös források túllépését az úgynevezett teljesítmény-volumenkorlát teszi lehetetlenné, ezért a betegek versenyt futnak az egészségük helyreállításáért, a gyógyulásért.

A betegek „minden eszközt latba vetnek azért, hogy meggyógyuljanak”, hálapénzt fizetnek vagy ismerős orvost keresnek.

A szövetség szerint jót tenne a hazai ellátórendszernek, ha többszektorúvá válna, ahol egyenrangú fél lehetne az állami tulajdonú, az önkormányzati, az egyházi fenntartású, az alapítványi és a magánegészségügyi intézmény, egészséges verseny alakulhatna ki a betegért, a beteg gyógykezeléséért.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »