Jön a kisebbségi kormányzás

Eduard Heger miniszterelnök bejelentette, hogy kisebbségi kormány alakul az SaS minisztereinek lemondása miatt. Először Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel tudatja a kormányfő, kik lépnek a távozó miniszterek helyébe. A nyilvánosságot a jövő héten tájékoztatják. Az SaS miniszterei hétfőn benyújtották lemondásukat az államfőnek.

„Én azt szorgalmazom, hogy szakemberek kerüljenek az egyes minisztériumok élére” – mondta Heger, hozzátéve, hogy erről egyetértés van a koalícióban. A legfontosabb feladatnak az energetikai válsággal kapcsolatos törvények parlamenti elfogadását nevezte.

Hírdetés

Heger szintén fontosnak nevezte a helyreállítási tervvel összefüggő törvények elfogadását, amelyek ősszel kerülnek a törvényhozás elé, és feltételezi, hogy az SaS is támogatni fogja azokat. A kormányprogrammal kapcsolatos törvények elfogadása előtt politikai tárgyalásokra készül.

A kormányválság több hete húzódik, az SaS Igor Matovič OĽaNO-elnök távozását követelte, az OĽaNO ezt elutasította. Az SaS-es miniszterek beharangozott lemondásának napján az OĽaNO javaslatcsomaggal érkezett a kormányülésre, bejelentése szerint ha az SaS elfogadja azt, Matovič távozik. Az SaS hajlandó volt tárgyalni a javaslatokról, de csak Matovič lemondása után, ám erre nem került sor. Az SaS miniszterei hétfőn benyújtották a lemondásukat.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »