Johnson: Semmiképpen nem halasztják el a brexitet

Johnson: Semmiképpen nem halasztják el a brexitet

Boris Johnson brit miniszterelnök hétfő este kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál Nagy-Britannia október 31-én esedékes kilépésének újbóli elhalasztását.

Hozzátette, hogy nem szeretne előrehozott választásokat kiírni. A konzervatív párti kormányfő hétfő este soron kívüli kabinetülést tartott, tekintettel arra, hogy kedden ül össze először a nyári szünet után a londoni alsóház, és az ellenzék vezető ereje, a Munkáspárt máris összeállított egy törvénytervezetet a megállapodás nélküli Brexit megakadályozására.

Boris Johnson azonban a Downing Street-i hivatala előtt hétfő este elmondott nyilatkozatában leszögezte:

semmilyen körülmények közepette nem fogja a Brexit elhalasztására kérni az EU-t, Nagy-Britannia október 31-én mindenképpen kilép az unióból. Hozzátette: kormánya semmiféle olyan kísérletet nem fog eltűrni, amelynek célja korábbi ígéreteinek megszegése, vagy a kilépésről döntő népszavazás eredményének semmissé tétele.

Johnson kijelentette: bízik abban, hogy London képes lesz elérni az Európai Uniónál egy új kilépési megállapodást az októberben esedékes uniós csúcstalálkozóig. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha a londoni alsóház képviselőinek többsége megszavazza a Brexit „értelmetlen további halogatásáról” szóló munkáspárti törvénytervezetet, teljesen lehetetlenné válik mindenféle további tárgyalás az Európai Unióval. A brit miniszterelnök kijelentette, hogy nem akar előrehozott választásokat kiírni, azt kívánja, hogy a Brexit-folyamatot választások nélkül lehessen végigvinni.

Hírdetés

A BBC brit közszolgálati médiatársaság hétfői értesülése szerint azonban Johnson kormánya ennek ellenére „​aktívan mérlegeli” a választások kiírását, mindenekelőtt abban az esetben, ha a megállapodás nélküli Brexitet ellenző képviselőknek a héten sikerül a kormány szándékaival ellentétben törvényalkotási folyamatot elindítaniuk a rendezetlen kilépés tilalmára. A BBC forrásai szerint

a kormány akár már szerdán bejelentheti az új parlamenti választást, amelyet október közepén tartanának. A brit parlamenti törvény értelmében a következő választás 2022-ben lenne esedékes, és az ennél előbbi parlamenti választás kiírásához a 650 fős alsóház kétharmados többségének támogatására lenne szükség.

Hétfőn a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn is előrehozott választásokat követelt, annak megakadályozására, hogy Johnson kormánya rendezetlen módon, megállapodás nélkül léptesse ki Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Az észak-angliai Salfordban tartott beszédében Corbyn egyenes utalást tett arra, hogy választások esetén a Munkáspárt programjában szerepelne egy újabb népszavazás kiírása, és e referendum választási lehetőségei között lenne az is, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja.

A Konzervatív Pártnak még külső támogatója, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) frakciójával együtt is mindössze egyetlen fős többsége van az alsóházban. A kormány ebben a helyzetben könnyen kisebbségbe kerülhet, ha valóban kizárja a tory frakcióból az ellene szavazókat, és így elkerülhetetlenné válhat az előrehozott választások kiírása.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »