Johnson egy hetet kapott az EU-tól a Brexit megoldására

Johnson egy hetet kapott az EU-tól a Brexit megoldására

Nyitókép: Reuters

Egy hetet adott Boris Johnson brit miniszterelnöknek a Brexit-vita megoldására az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Antti Rinne finn miniszterelnök.

A finn kormányfő – aki szombat este telefonon egyeztetett a brit miniszterelnökkel – a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszámolt arról: közölte Johnsonnal, hogy egy héten belül utat kell találni a megoldáshoz. Csakis ezáltal lehetséges, hogy a Brexit kérdését megfelelő módon megvitathassák az október 17–18-án esedékes uniós csúcstalálkozón.

Ritte elmondta azt is, szerinte Johnson tudomásul vette, hogy az EU mit tekint egy esetleges megállapodás alapfeltételeinek. A finn kormányfő e feltételek között említette az észak-írországi felekezeti erőszaknak véget vető 1998-as nagypénteki megállapodás betartását, az EU egységét, továbbá egy működő belső piacot.

Hírdetés

Fontosnak nevezte továbbá, hogy Nagy-Britannia írásos alternatív javaslatokat terjesszen elő a korábban létrejött, de Johnson által elutasított kilépési megállapodásra vonatkozóan. Ezek a javaslatok azonban nem jelentik automatikusan azt, hogy Nagy-Britannia ezzel teljesíti az EU feltételeit – tette hozzá a finn kormányfő.

Antti Rinne közölte azt is, hogy soros elnöki minőségében kész fontolóra venni a Brexit-határidejének meghosszabbítására vonatkozó kérést. A maga részéről abból indul ki, hogy az uniós állam- és kormányfők közelgő csúcstalálkozóján nem egy konkrét kilépési megállapodásról, hanem sokkal inkább a tárgyalások újbóli meghosszabbításáról lesz szó.

Johnson a The Sun on Sunday és a Sunday Express című bulvárlapokban megjelent azonos tartalmú írásában leszögezi, hogy az Egyesült Királyság október 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján “összecsomagol és kivonul” az Európai Unióból. A kérdés csak az, hogy “Brüsszel derűsen, egy kölcsönösen elfogadható megegyezéssel int-e búcsút nekünk, vagy arra kényszerülünk, hogy magunkra hagyatva távozzunk” – fogalmazott írásában a brit kormányfő.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »