Johannis visszaküldte a parlamentnek a bírák és ügyészek jogállására vonatkozó törvénytervezetet

Újbóli megfontolásra visszaküldte a parlamenthez Klaus Johannis államfő a bírák és ügyészek jogállására vonatkozó, 2004/303-as törvényt módosító jogszabályt, írja az Agerpres hírügynökség.

A Liviu Dragnea képviselőházi elnöknek címzett kérelemben az elnök emlékeztet, hogy az alkotmánybíróság 12 pontban alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kérdéses tervezetet. Ennek dacára a kihirdetésre kézhez kapott szöveg továbbra is tartalmaz zavaros és egymásnak ellentmondó részeket, ugyanakkor egyes cikkelyek nem állnak összhangban az igazságügy megreformálását célzó törvénycsomag másik két (2004/304-es és 2004/317-es törvényt módosító) jogszabályával.

Az államfő azt is kifogásolja, hogy a fellebviteli bíróságok bírói testületeibe, főként pedig a legfelsőbb bíróságba való felvételi vizsgákon olyan kritériumokat léptetne érvénybe az új jogszabály, amelyek relativizálnák a szakmai igényességet, szubjektív kitételeket vezetne be a bírák kiértékelésekor, és ez hátrányosan érintené a legmagasabb szintű igazságszolgáltatás menetét. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »