Johannis Romániába invitáta az amerikai elnököt

Johannis Romániába invitáta az amerikai elnököt

Klaus Johannis államfő és Joe Biden amerikai elnök hétfőn a brüsszeli NATO-csúcs alkalmából kétszer is találkozott, a Digi24 információi szerint pedig Johannis egyenesen meghívta őt Romániába, amire Biden úgy válaszolt, hogy „tökéletesen egyetért”.

Hírdetés

„Két rövid megbeszélést folytattam Biden elnökkel. Az első rögtön a NATO-csúcs elején volt, ahol Duda elnökkel együtt (a lengyel elnök- szerk.megjegyzés) szerettük volna köszönteni Biden elnököt, valamint kifejezni hálánkat a Bukaresti Kilencek(B9) csúcstalálkozón való jelenlétéért” – mondta Johannis.

Az államfő kifejtette, hogy a találkozók során megerősítették: továbbra is erős stratégiai partnerségben áll Románia és az Amerikai Egyesült Államok.

Johannis elmondta továbbá, hogy a második találkozón hívta meg Bident Romániába, annak érdekében, hogy a két ország közötti kapcsolatot tovább erősítsék. Ekkor felelte Biden azt, hogy „tökéletesen egyetért” és megpróbálja megszervezni, hogy a találkozó megvalósulhasson. (digi24)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »