Jogszerűen kampányolnak az önkormányzatok

Jogszerűen kampányolnak az önkormányzatok

A Kúria határozata szerint jogszerű az önkormányzatok által folytatott kampánytevékenység, sőt, annak rendeltetésszerű működéséhez szükséges is – írja az Alapjogokért Központ.

A bíróság csütörtökön hozott határozatában nem pusztán amellett foglalt állást, hogy egy helyi képviselőtestület az állampolgárokat részvételre biztathatja. Azt is rögzítették, hogy az önkormányzatoknak ilyen esetben nem kell semlegesnek maradniuk, kampányolhatnak akár a kormány és a “nem” szavazat leadása mellett is. A Kúria ezen döntése jogerős, az ellen felülvizsgálatnak helye nincs, így a jövőben iránymutatásul szolgálhat hasonló vitás ügyekben – rögzítette a központ.

Az elmúlt hetekben a Nemzeti Választási Bizottsághoz, majd a Kúriához fordultak egyes önkormányzatoknak a népszavazási eljárás során kifejtett tevékenysége miatt. Ugyanis számos önkormányzat, illetve képviselő-testület buzdított a népszavazáson történő részvétel mellett, fogadott el olyan határozatot, mely kifejezetten a kormány támogatására és a “nem” szavazat leadására szólított fel. Olyan önkormányzatok is voltak, melyek kampánytevékenységükre külön összeget csoportosítottak át költségvetésükből. Tekintettel arra, hogy az utóbbi években elfogadott választási jogszabályokhoz még kevésbé alakult ki stabil joggyakorlat, és a kormány által kezdeményezett népszavazás egyébként is egy speciális eset, a jogi megítélés kapcsán kétségek merültek fel.

Mindezek miatt a Kúriának a csütörtökön meghozott végzésében lényegében arról kellett döntenie, hogy az önkormányzatok ilyen típusú tevékenysége kampánytevékenységnek minősül-e, és amennyiben igen, akkor ez jogszerű-e. A bíróság mindkét kérdésre igennel válaszolt, kimondva, hogy nincs olyan elvi alap, amely alapján a helyi önkormányzatok nem, de a kormány, civil szervezetek, egyházak, parlamenti és nem parlamenti pártok, az az mindenki más kampánytevékenységet folytathatnak.

A Kúria szerint a népszavazás intézményének rendeltetésszerű működéséhez szükséges is lehet annak ismerete, hogy helyi önkormányzatok többsége a kormánnyal egyetért-e: a más véleményekkel versengő kormányzati álláspont a közhatalmat gyakorló állam egységes, vagy éppenséggel nagyon is megosztott álláspontja. Ennélfogva tehát a népszavazás tisztaságát, esélyegyenlőségét nem sérthetik meg kampányukkal az önkormányzatok, hiszen mint a közhatalom önálló szereplői, véleménybefolyásoló versengésben vesznek részt. Ugyanez vonatkozik a közpénzek felhasználásának tényére is, mely a versengésben való részvétel szükségszerű következménye – mutatott rá az Alapjogokért Központ.

A Kúria honlapján csütörtökön megjelent döntés szerint az államnak, így a kormánynak és a helyi önkormányzatoknak a választási eljárásban semlegesnek kell maradnia, ám speciális esetet jelent a kormány által kezdeményezett népszavazások esetében folytatott kampány, amelyben a kormány jogosult a választói akarat befolyásolására.

A Kúria megítélése szerint nincs olyan elvi alap, amely alapján a helyi önkormányzatok nem, de a kormány, civil szervezetek, egyházak, parlamenti és nem parlamenti pártok, kampánytevékenységet folytathatnak. Sőt a népszavazás intézményének rendeltetésszerű működéséhez – amennyiben azt a kormány kezdeményezte – szükséges is lehet annak ismerete, hogy helyi önkormányzatok többsége milyen állásponton van.

A Kúria kimondta azt is, hogy az önkéntes részvétel lehetőségét az érintett önkormányzati határozatok a választópolgárok számára nem nehezítik meg, nem teszik lehetetlenné, a választópolgár a határozattól függetlenül bármikor dönthet az országos népszavazáson való részvételről, illetve távolmaradástól.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »