Jogerősen öt év letöltendő börtönre ítélték Balmazújváros fideszes polgármesterét

Jogerősen öt év letöltendő börtönre ítélték Balmazújváros fideszes polgármesterét

Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az Elek Balázs vezette tanács megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: az elsőrendű vádlott szabadságvesztését a próbaidő mellőzésével 5 évre súlyosította a korábbi 2 év helyett, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és szintén 5 évre a jogi egyetemi végzettséghez kötődő foglalkozástól. K. Sándor vállalkozó, másodrendű vádlott 1 év 6 hónap szabadságvesztés büntetéséből is mellőzte a próbaidőt és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Egyebekben helybenhagyták az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét.

A bíróság vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt mondta ki bűnösnek az ügy elsőrendű vádlottját, aki korábban a város jegyzője, majd a járási hivatal vezetője volt, és 2014 óta tölti be polgármesteri tisztséget.

Tavaly októberben a zaklatott polgármester az N1TV unszolására hajlandó volt kamera elé állni, és a lehető legegyszerűbb, egyszersmind legabszurdabb megoldást választotta: a világon mindent tagadott – beleértve a nyilvánvaló tényeket is. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »