Jogerős döntés: 75 ezer lejt kell fizetnie Ráduly Róbert Kálmánnak

Nem fogadta el a bíróság Csíkszereda polgármesterének azt a keresetét, amelyben perújrafelvételt kért a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezésére kirótt pénzbírságra vonatkozó perben. A 75 000 lejes bírságot így ki kell fizetnie. A Városi Művelődési Ház előtti, azóta eltávolított zászlók miatt rótták ki a bírságot.

A Méltóságért Európában Polgári Egyesület nem teljesítette az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó törvényes feltételeket, így nem perelhetett volna azért, hogy Csíkszereda polgármesterét több mint 75 000 lejes pénzbírság kifizetésére kötelezzék – ezt tartalmazta a Ráduly Róbert Kálmán által tavaly novemberben a Hargita Megyei Törvényszékre benyújtott kereset. A városvezető a bírósági eljárás újratárgyalását kérte, mivel adatai szerint a panaszos egyesület nem rendelkezett perindítási jogosultsággal a székely- és városzászlók eltávolítását illetően indult perben. Indoklása szerint az egyesület igazgatótanácsának kétéves mandátuma, amely saját alapszabálya szerint a végrehajtó szervének számít, időközben lejárt. Az Igazságügyi Minisztérium elektronikus nyilvántartásában pedig nem szerepelnek a törvény által az egyesületek, alapítványok számára előírt, bejegyzésére, alapító okiratra, alapszabályra vonatkozó bírósági döntések másolatai az ADEC esetében. Ráduly a korábbi ítélet részleges megváltoztatását, az egyesület kérésének elutasítását, illetve a bírság kifizetése alóli mentesítést kérte.

Hírdetés

 A Hargita Megyei Törvényszék viszont kedden a perújrafelvételi kérelmet elutasította, és ez az ítélet végleges. Pénzbírság a késlekedésért A Dan Tanasă vezette egyesület korábban, 2018. februárjában azt kérte a bíróságtól, hogy a polgármestert kötelezzék a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő bírság kifizetésére minden nap késlekedésért, mert elmulasztotta a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett székely- és városzászlók eltávolítását egy jogerős bírósági ítélet nyomán. A Hargita Megyei Törvényszék ezt elfogadta, és tavaly júniusban hozott ítélete szerint, amelyet később a Marosvásárhelyi Ítélőtábla is megerősített, a polgármesternek 75 130 lejt kell fizetnie, a bíróság ugyanis a 2017. október 20. és 2018. május 22. közötti időszakot számította a bírság értékének meghatározására. A bíróság ugyanakkor két másik, hasonló perben ezzel teljesen ellentétes ítéletet hozott, elutasítva az ADEC megbírságolás érdekében benyújtott kereseteit.

 Májai László csíkszeredai ügyvéd, aki már több perben is képviselte a várost, korábban törvénytelennek minősítette, hogy kötelezik a polgármestert a bírság kifizetésére, mivel az erre vonatkozó törvénycikk csak közigazgatási ügyekben alkalmazható, viszont az eltávolítás nem közigazgatási, hanem polgári eljárás.

Szekelyhon.ro


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »