Jobbik: "Orbán számára láthatólag másodrendű kérdés, hogy biztonságosak-e a kínai vagy orosz vakcinák"

Jobbik: "Orbán számára láthatólag másodrendű kérdés, hogy biztonságosak-e a kínai vagy orosz vakcinák"

Hogy Orbán is értse: az oltás nem félkezes ulti. A mai kínai vakcinával kapcsolatos felelőtlen, és a magyar társadalmat mintegy megzsaroló kijelentése kizárólag arra jó, hogy még inkább elbizonytalanítsa a már amúgy is meglehetősen oltásszkeptikus magyar embereket. Kvázi azzal fenyeget, hogy kínai vakcina nélkül nemhogy nyár elejére, de talán év végére sem kaphatjuk vissza „az életünket”

– olvasható a Jobbik közleményében.

A néppárt azt írja, „a reggeli rádiós orbáni eszmefuttatás szerint több millió darab kínai vakcinát tudna gyorsan beszerezni a kormány, ha a magyar egészségügyi hatóság azt villámgyorsan leokézná. Pár nap alatt így be lehetne oltani a 60 éven felüli krónikus betegeket – 1,7 millió embert.”

Úgy vélik, 

„Orbán számára láthatólag másodrendű kérdés, hogy biztonságosak-e a kínai vagy orosz vakcinák.”

Hírdetés

A keresztényszociális párt szerint „a sorok között olvasva ismét a felelősségáthárítás magasiskoláját láthatjuk: ezúttal nem csupán az Európai Unióra és a magyar egészségügyi hatóságokra, hanem egyúttal a magyar emberekre hárította a felelősséget. Mintha szimplán a bürokratikus akadályok nem hagynák jóvá, egy uniós szinten sem regisztrált oltóanyag engedélyezését. Pedig ő tutira mondja, hogy a kínai oltóanyagnak semmi kockázata nincsen – hisz kínai állampolgárokat is oltottak vele.”

A Jobbik kiemelte,

„arról viszont Orbán már elfelejtett szót ejteni, hogy az orosz vakcinához hasonlóan nem véletlenül nincs európai engedélye: teljesen átláthatatlan ugyanis a fejlesztése, a tesztelése pedig szöges ellentétben áll a nyugaton elfogadott szigorú szakmai sztenderdekkel.”

A párt az oltás tekintetében a szabad választásban, és nem utolsó sorban, a szabad vakcina-választásban hisz. „A magyaroknak joguk van eldönteni, hogy mivel oltsák be őket, egy felelős kormánynak pedig kötelessége e döntés lehetőségét biztosítani az állampolgárai számára”

– zárják közleményüket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »