Jobbik: nincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel

Még véletlenül sincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel – hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártja október 23-i rendezvényén kedden Budapesten, a Magyar Rádió volt épülete előtt. Sneider Tamás úgy fogalmazott: Magyarországon “enyveskezű bolsevizmust épít a világ legnagyobb tolvaja”.

Többször is párhuzamot vont a kommunista rendszer uralma alatt és a napjainkban történtek között, egyebek mellett a kitelepítéseket a kilakoltatásokkal, az iskolák államosítását az önkormányzatoktól elvételükkel, a forradalom utáni emigráció százezres emberveszteségét az utóbbi évek kivándorlásával állította párba. A kommunisták Szovjetuniót kiszolgáló magatartásához azt hasonlította, hogy a magyar miniszterelnök Oroszország és Vlagyimir Putyin “legelkötelezettebb szolgája” Európában.

Az ellenzéki politikus közölte, napjainkban “szóról szóra ugyanaz történik, mint az elmúlt bolsevik rendszer alatt”, amit “Rákosi felépített, Kádár folytatott, és Orbán pontosan látta, hogyan működik” és hogyan mentették át hatalmukat a korábbi szereplők.

Azt mondta, ez a rendszer nem fog puhulni, egyre durvább lesz, a Jobbikhoz pedig az álljon, aki vállalni tudja a rendszer megdöntéséért folytatott nehéz, kemény harcot.

“Nem hátrálhatunk meg, nincs, hova hátrálnunk” – mondta, korunk legfájóbb problémájaként említve, hogy soha ilyen ütemben nem fogyatkozott még a nemzet, hiszen az elmúlt nyolc évben egymillióval lett kevesebb magyar a Kárpát-medencében.

A Jobbik elnöke arról beszélt nemzetiszínű és pártzászlókat, valamint árpádsávos lobogót magasba emelő, általa több ezresnek mondott közönsége előtt: a pártot ért “minden ocsmány támadás” ellenére “többször annyian vagyunk, mint a választás idején, erőnk van és erőt mutatunk”.

Sneider Tamás hangsúlyozta, 1956-ban is azokat a rendszereket támadták, amelyek a rendszer fenntartásának részesei voltak, ezért arra hívta fel követőit, hogy a törvényesség határáig elmenve küzdjenek, az ellenzéki politikusokat pedig arra, bojkottálják azokat a tévécsatornákat, amelyekbe csak akkor hívják be valamelyiküket, “amikor mocskolni lehet”.

Stummer János, a Jobbik alelnöke azt mondta, a magyarok ma még csak maguk elé mormolják a szabadság, az igazságosság és a biztonság iránti vágyukat, de hangosan ki kell mondaniuk ezt.

A politikus szerint semmi nem változott 1956 óta, “a zsarnok és csatlósai ugyanúgy árulják a hazát most is, csak a vörös mellé álcaként magukra aggatták a fehér és a zöld színeket”.

Murányi Levente 56-os harcos azt hangoztatta beszédében: a magyarok 62 éve megnyerték a forradalmat, de elvesztették a – világ legnagyobb hadserege ellen vívott – szabadságharcot. Kijelentette, nagy harc vár a Jobbikra, mert ennél is hatalmasabb a mai ellenfél.

“Ha kitartunk és nem dőlünk be Orbán Viktor hazudozásának, higgyétek el, miénk a győzelem” – fogalmazott, hozzátéve, a rendszer saját magát fogja tönkretenni, ezt kell “segíteni”.

Gulyás Balázs publicista szerint “rendszert kell dönteni”, és 56 erkölcsére, szellemiségére alapozva felépíteni a nem korrupt, szuverén, de európai országot, mert a mai állapotokat sem 1956-ban, sem 1990-ben, sem 2010-ben nem akarták a magyarok.

Ezt követően a demonstrálók egy kisebb csoportja az MTVA székházához buszozott.

MTI


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »