„Jobb nem kiborulni, hanem imádkozni”

Növénytermesztés kategóriában tavaly Az Év Agrárembere lett, Ironman versenyeken indul, szaktanácsadó egy növényvédő cégnél, családapa, és gondnok az inkei gyülekezetben: Berkes Gáborral Hegedűs Bence beszélgetett a Reformátusok Lapjában.

Berkes Gábor

Berkes Gábor: Ha az ember teszi a dolgát, előbb-utóbb beérik a munka gyümölcse

Fotó: Kalocsai Richárd

Nem szeretem a magamutogatást – mondta Berkes Gábor gazdálkodó a Reformátusok Lapjának adott interjúban. A tavaly növénytermesztés kategóriában Az Év Agráremberének választott gazdálkodó elárulta, hogy nem is akart indulni a versenyen, de mások biztatására végül beadta a derekát. Hozzátette, hogy biztosan tudja, hogy van nála jobb növénytermesztő, így valószínűleg társadalmi szerepvállalása, az egyházi tisztségviselése segítette a győzelemhez.

Az interjúban elmondta, hogy jelenleg hatszáz hektáron gazdálkodik. Beszélt arról, hogy mit vetett és miért, és a búza kapcsán megjegyezte, hogy amikor úgy tűnt, a rossz időjárás miatt elment a vetés, akkor egy hirtelen jött gondolat alapján vetett még búzát, és úgy néz ki, ebben az évben ez lesz a legjövedelmezőbb növény. Úgy gondolja, hogy a további vetés gondolatát Isten adta. Elmondta, hogy többször megtapasztalta, hogy amikor a tervei nem az elképzelései szerint alakulnak, akkor jobb nem kiborulni, hanem imádkozni kell, a végén mindig sokkal jobb dolog kerekedik ki belőle.

A Reformátusok Lapjának azt is elmesélte, szokott imádkozni a termésért is. Egyszer a kombájnosa megkérdezte: mit csinált a földdel, hogy ilyen termést ad? Berkes Gábor válaszul elmondta, hogy amit ő tud adni a növényeknek, az legfeljebb negyven százalék – a nagyobb rész Istentől jön.

Berkes Gábor

A gazdálkodó szerint amit ő tud adni a növényeknek, az legfeljebb negyven százalék, a nagyobb rész Istentől jön

Fotó: Kalocsai Richárd

Nagy próbatétel és óriási veszteség volt, amikor 2016-ban az édesapja hirtelen meghalt, és nem volt könnyű elfogadni a helyzetet és megszokni a hiányát, de „Isten velünk volt, és megerősített bennünket”. Berkes Gábor édesapja volt a gondnok az inkei gyülekezetben, és többször próbálta meggyőzni a fiát, hogy legyen presbiter, de ő akkor még nem érezte az elhívást. Gyermekként szeretett a közösségbe járni és a bibliai történeteket hallgatni. Látta, ahogy felépül az új templom, miután a régit még a visszavonuló német csapatok robbantották fel a második világháború végén. Negyvenhét évig a parókiából leválasztott imateremben voltak az istentiszteletek, és édesapja rendre mondogatta neki, hogy arról álmodott: ő Inkén templomot fog építeni. A vágya 1995-ben vált valóra, miután három év alatt felépült a gyülekezet új otthona.

Berkes Gábor végül a gondnoki tisztséget édesapja halála után vállalta el, akkor kapta meg az igazi megszólítást, amikor elgondolkozott azon, hogy mi lesz mindazzal, amiért az édesapja fáradozott. „Azóta másként ülök már a templompadban, és más szemmel nézem a közösséget” – mondta. Számolgatja az embereket, és sokat gondolkozott azon, mi lesz velük ötven év múlva, ül-e majd valaki a padokban. Most egy átlagos vasárnapon legfeljebb húszan vannak jelen, szenteste pedig hatvanan, de ezen próbálnak változtatni. Egy programsorozatukkal hétszáz főt tudtak megszólítani, megmozdult a gyülekezet, és a fiatalok is jöttek. Hosszú távon azt szeretnék elérni, hogy újra legyen állandó lelkészük, ezért felújították a 2018 óta üresen álló parókiát, és nemrég pályázati forrást szereztek a parókia udvarán álló régi istállóépület ifjúsági központtá alakítására. Abban bíznak, hogy az állandó lelkész és az ifjúsági ház sokat segít majd a közösség együtt tartásában és a fiatalok odacsábításában, és ad a gyülekezetnek egy jövőképet.

Az inkei templom

Az 1995-ben épült inkei templom. Az előzőt a németek robbantották fel a második világháború végén.

Fotó: Kalocsai Richárd

Inkéről is sok fiatal költözik el, de Berkes Gábor szerint nem lehet pesszimistán hozzáállni a dolgokhoz, ha az ember teszi a dolgát, előbb-utóbb beérik a munka gyümölcse. Elmondta, hogy sosem fordult meg a fejében az elköltözés, mindkét ági felmenői inkeiek, van két lánya, a nagyobbik agrártudományi egyetemre megy, és azt tervezi, hogy továbbviszi a gazdaságot.

A sok munka mellett még edzésre is jut ideje, részt vesz az Ironman futóversenyen, és a Balatont is át szokta úszni. A sportnak sok mindent köszönhet, de legfőképpen a kitartást. Ugyanakkor tudja, hogy amit eddig elért, azt egyedül Istennek köszönheti.

Az interjút a Reformátusok Lapja legfrissebb számában olvashatják. Keressék a gyülekezetekben és az újságárusoknál!