Jó oldal?

Hogy van-e a történelemnek jó oldala, én nem tudom. Nézőpont kérdése. Aki most fegyvert szállít a megtámadottnak, csúcstechnológiával, kémkedési eredményekkel száll be direkt módon is a háborúba, segítve, hogy pontosan és hatékonyan célozzon, mind azt mondja: „a történelem jó oldalán állunk”.  

Frázis. Óriásplakáton jól mutatna – üres szlogenként. A jelenünk ugyanis egy épp zajló történet, történelem akkor lesz, ha múlttá szelídül. És azt is csak akkor fogjuk megtudni, kinek-minek és a melyik oldalán álltunk valójában.

Míg jelenünk nem válik történelemmé, nem tudhatjuk, hogy epizodistájaként milyen szerepet játszottunk benne.

Hiába tűnik úgy, a győztesek oldala nem feltétlenül a jó oldal. Lehet jövedelmező, zsákmányhozó, ország-gyarapító, minden addigi cselekedetünket (ön)igazoló – de hogy ez a JÓ oldal-e, azt nem ember dönti el.

A virágvasárnap megéljenezett olajágas Krisztust is legyőzték… A „feszítsd meg őt” üvöltő tömege a jó oldalon állt volna?!

Sokat töprengek azon, háborúzó félként valóban Ukrajna oldalán állunk-e. Nézegetvén a rommá lőtt otthonok képeit, az foglalkoztat: az egyszerű, elmenekült embereknek lesz-e hová hazamenni. S mikor? Mert egyelőre csak fegyverek pusztítanak, egyre veszettebbül. És ilyen-olyan helytartók ugatnak-uszítanak az egyik és a másik oldalon is, meg körbe-körbe. Ki hiszi azt, hogy ha HIMARS öli az embereket, az jó dolog? Vagy azt, hogy az amerikai vagy a NATO-segély békegalamb, és a sok gyilkoló eszköz kizárólag Putyin elnök gonoszait pusztítja, s még véletlenül sem öl ártatlan nőket, gyerekeket, civileket?

Beléjük van kódolva talán, hogy ki tudják választani, kit szabad eltalálni és kit nem?

Hírdetés

Az ukránok által visszafoglalt területeken feltárt tömegsírokban – vagy inkább az offline háború törvénye szerinti temetkezési helyeken, rögtönzött temetőkben – vajon nem hantoltak-e el olyan áldozatokat, akiket ukrán szabadságharcosok, honvédők vagy zsoldosok juttattak a másvilágra a visszafoglalási hadművelet közben (vagy annak előtte még, elvégre ez a háború már 2014 óta folyik), lett légyenek bár ízig-vérig ukránok ők maguk is… A háború logikája és törvénye. Ez lenne a jó oldal? Egyszer ezeket a kérdéseket az ukrán ukránoknak – és harcos szövetségeseiknek – is fel kell majd tenniük önmaguknak.

Meg nekünk is, ha marad még valami lelkiismeretféle bennünk.

Szembe kell majd néznünk azzal, hogyan jutottunk oda, hogy háborúzó felek lettünk. Igen, egyenként mi magunk is.

Mert valaki így döntött helyettük, a nevükben, megvezetve bennünket. Azzal ámítva, hogy most kell a történelem jó oldalára állnunk. És az ukránok oldalán állni-ölni a jó dolog.  Pedig meglehet, megint csak az ürügyet tévesztjük össze a valósággal.

Csak töprengek, nekünk miért jó, hogy észrevétlenül, lopakodós üzemmódban NATO-támaszpont lett az egész posztkommunista térség,

elveszítve magunkat, hazánkat és azt az Európát, amelyről álmodoztunk, amelyet szerettünk, évezredes értékeiért és kultúrájáért csodáltunk. Feladtuk törekvésünket, hogy a (kis) nemzetek is maguk dönthessenek életükről és maguk is hozzátehessék értékeiket a nagy egészhez. Méltányos barátságban és békében mindenkivel.

A jó oldal keresgélése során valami nagyon félrecsúszott bennünk. Önmagunktól szabadulnánk, a döntéseink felelősségétől, s a nagy sodródásban – és aggódásban, hogy nehogy kilógjunk a sorból – olyan urakat telepítünk házainkba, akik csak újra béna tehetetlenséget hoznak ránk s végül a zsarnokaink lesznek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »