Jó hír annak, aki napelemekkel szabadulna a villanyszámlától! Támogatás érkezik!

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás 0 Ft-os villanyszámla napelem rendszerrel. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az alacsony jövedelmű háztartások számára kidolgozott napelemes és fűtéskorszerűsítési program egyelőre elég felemásra sikeredett. A pályázat keretében 100 százalékos támogatás érhető el, nem csoda, hogy a program első ütemére több mint 43 ezer igénylést nyújtottak be. A támogatás remek lehetőséget teremt a lakosság számára – ezt az elképesztő érdeklődés is bizonyítja –, de éppen a sok pályázat hatására a döntéshozatal nagyon lassúvá vált, a program kiírását ráadásul a tavaly decemberi start óta többször is módosították. Az utóbbi hetek egyik legfontosabb fejleménye, hogy hosszú várakozás után végre elkezdték értesíteni a nyerteseket pályázatuk eredményéről. A program oldalának adatbázisa alapján szeptember közepéig bő 22 ezer esetben született döntés. A minél gyorsabb eredményhirdetés nagyon fontos lenne a résztvevőknek, hiszen a beruházás kezdetének későbbre tolódása plusz kiadásokat jelenthet. Egyrészt a napelemek telepítésének anyagára és munkadíja folyamatosan nő, másrészt a rezsiszabályok átalakítása óta sok érintett háztartásban sürgetővé vált a napelemes termelésre való átállás.

A második ütem egyelőre még csak meg sem nyílt. A programot két fázisban bonyolítják le, az utólagos szabálymódosítások, illetve az elszálló energiaárak miatt feltételezhető, hogy a következő szakaszba is sokan csatlakoznának be. Éppen ezért többeket meglepett, amikor augusztus elején a Technológiai és Ipari Minisztérium bejelentette, hogy a korábban tervezett szeptember-októberi kezdés helyett 2023 tavaszára csúszik az újabb ütem. Augusztus közepén Palkovics László technológiai és ipari miniszter jelezte, a nagy érdeklődés következtében csak ősszel éri utol a döntéshozatal a pályázatot.

Hírdetés

Ehhez képest óriási fordulat volt, amikor Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára szeptember elején már novemberi indulásról számolt be. Az őszi kezdést a pályázat hivatalos oldalán is bevezették, ha minden a tervek szerint alakul, régiótól függően novemberben, illetve decemberben lehet ismét pályázni. A Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyei csoportban, valamint a Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyei térségben november 28-tól, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, illetve Budapest és Pest megyében december 5-től nyílik meg újra a rendszer.

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »