Jó estét, digitális rabszolgák!

Jó estét, digitális rabszolgák!

Tehetségkutatónak álcázott valóság-show. Röviden így lehetne definiálni a TV2 hétvégén elindult Star Academy című műsorát, amelyben „énekesek” versengenek a fődíjért, ami jelen esetben lemezfelvételt, egy klip leforgatását, valamint 24 millió forintos pénzjuttatást foglal magában. A forgatókönyv nem tér el az elmúlt években a nyugati féltekén látott, zenés tehetségkutatóknak csúfolt formátumoktól, így mindenről szól, csak a tehetségek felfedezéséről nem.

Továbbra sem cél az, hogy a valóban kreatív alkotómunkát állítsák egy műsor fókuszába, helyette kapunk valami kilúgozott, tökéletesen megkoreografált karaokeműsort, ahol a versenyzők másoktól hozott dalokkal sasszéznak a fenemód dizájnos ledfalak árnyékában. A körítés, a látványvilág megvan, csak épp az hiányzik, amiért érdemes lenne azt mondanunk, hogy végre kaptunk egy olyan dolgot, amely tényleg valamiféle minimális értékteremtésre törekszik. De nem. A tehetség továbbra sem több egy ideális kamerabeállításnál, egy trendi ruhakompozíciónál vagy épp az az alól kibukkanó, elképesztően egyedi tetoválások felvonultatásánál.

Ez pedig rém lehangoló. Különösen azért, mert miközben a műsor „énekesei”, netán „zenészei”, mint valami zombik, a televíziós jelenlétért, az álcsillogásért cserébe valódi személyiségükről teljesen lemondó digitális rabszolgaként remegnek a továbbjutásért, addig már csak zenerovatunk, a feltörekvő magyar tehetségek ügyét zászlajára tűző Ígéretes titánok tapasztalata alapján is látjuk, lenne honnan meríteni. A show azonban nem engedi. Nyilván tök ciki lenne azt nézni, ha az „énekesek” a saját maguk által megírt dalokat turbóznák fel előadható látványcunamivá.

A talentum ugyanis itt kezdődik. Az egyedi alkotómunkánál. Persze vannak, akik dalt írni kevésbé, előadni viszont annál inkább tudnak, és tisztában vagyunk vele, hogy mindenkiből nem lesz magasan jegyzett előadó, de a menőség a saját – akár zenekarral, akár dalszerző által megírt – produktummal kezdődik. Ezt a filozófiát azonban egyelőre nyomokban sem látjuk a Star Academy esetében sem. Ahogy azt sem, hogy a tehetségkutatók népe – tisztelet a nagyon kevés kivételnek – ellepné a magyarországi fesztiválok kifutóit. Ha így volna, úgy jogosan hivatkozhatnának arra a műsorkészítők, hogy kérjük szépen, egy sor első vonalas előadót fedeztünk fel a közönség számára. Alig akad azonban olyan kertévés „üdvöske”, aki képes arra a mutatványra, hogy huzamosabb időre megvesse a lábát a fesztiválok akár második legerősebb színpadjainak biztos fellépői között.

Ezzel összhangban az is kiábrándító, hogy a tehetséges feltörekvőknek – normális promóciós háttéripar hiányában, a sokszor lélekromboló koncertlátogatottsági nihil közepette – marad ez a parasztvakítás. A műsorban feltűnő zenekarával, a Meteóval először lapunkban bemutatkozó Rözge Maxim sem saját szerzeménnyel állhatott színpadra. S noha az amúgy a Rolling Stonestól átemelt The Verve-dal, a Bitter Sweet Symphony remek darab, mégsem hasonlítható össze egy saját számmal, mondjuk a Meteo Dark Energyjével, amely a tavalyi év egyik legizgalmasabb feltörekvő produktuma volt.

Ez persze mit sem számít. S miközben azt nézzük, amit a vályúba élelem gyanánt odadobnak, Freddie Mercury legendás dala, a Show Must Go On sorai vibrálnak előttünk. A show-nak így mennie kell tovább, mint látjuk, bármi áron. Sajnos.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »