„Bizonnyal a ti Istenetek, Ő az istenek Istene és a királyoknak Ura és a titkok megjelentője.,, (Dániel 2, 47)Dániel gyermekként került egyiptomi fogságba. Mit vihet magával egy fogoly? A hitét, a szeretetét, a bölcsességét, és hűségét Istenéhez, népéhez, családjához. Ennyi elég, hogy egy ember túlélje a megalázást, a fogságot, a lelke ellen indított terrort? (Ma agymosásnak nevezik.) Dánielnek elég volt!
A fogva tartó király, Nabukodonozor csak az okos, értelmes, bölcs fiatalokat gyűjtötte maga köré.
Természetesen számításból. Az előkelő családból származó, értelmes foglyok nagy hasznot jelentenek a királyi udvarban. Szolgálatukért, bölcsességükért nem kell fizetni, hiszen foglyok! Kötelesek engedelmeskedni, nem hagyhatják abba a szolgálatot. Így történt ez Dániel és többi fogolytársa életében is. Dániel, Sidrák, Misák és Abednégó szenvedtek, hiszen nem volt semmi reményük, hogy még egyszer hazatérhetnek az egyiptomi fogságból. Itt minden idegen, a nép, a nyelv, az ételek, a szokások és idegen istenek. Megalázott fogolynak érezték magukat annak ellenére is, ha a király, díszes ruhákat, pompás ételt, italt kínált nekik. Mert az egyedüli igaz Istent nem imádhatták. Nem szolgálhattak Neki.
Parancsba adta a király, hogy nem imádhatnak mást, csak az ő istenét, az arany állóképet. Aki másként cselekszik, életével fizet. Fiatal emberek, értelmesek, tudták, hogy foglyok, nincs szabadulás. Imádhatták volna csupán jelképesen az állóképet, hogy megmentsék életüket, de ők nem hajtottak térdet a pogány istenek előtt.
Inkább vállalták a halált, szenvedést, mintsem a bálványimádást. „Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borával.,, (Dániel 1, 8) Nem hajlandó felejteni, búját, fájdalmát a borospohárba temetni! Társai is hasonlóan éltek. Imádták az egyedül igaz Istent, nem hajtottak fejet a bálványok előtt. Nagy árat fizettek a meggyőződésükért, hitükért: halálos ítéletet hozott a király. Megkötözve, tüzes kemencébe vetették őket.
Milyen könnyű megkötözni, halálra adni, tüzes kemencébe vetni azokat, akik nem tiltakoznak, akik hajlandók áldozattá lenni Istenért, a hitért! De Isten nem hagyta magára gyermekeit. Velük volt a tűzben, a halál torkában és kiszabadította őket. A tűz nem árthatott, a láng nem perzselt, mert velük volt az, akit hittel imádtak, akiért életüket áldozták. Nabukodonozornak is fejet kellett hajtani az élő, igaz Isten előtt, amikor Dániel megfejtette az álmát, és később meglátta a négy fiatalt a tüzes kemencében valakivel, „akinek az ábrázata olyan, mint valami istenek fiáé,,. Isten Fia jelen volt és megvédte, megőrizte az Ő hűséges gyermekeit. Az Úr nevét dicsőítették, az egyedüli igaz Isten nevét magasztalták ők, és dicsőíteni kellett a pogány világnak is e nagy csoda láttán.
Voltál már fogságban, szeretteidtől elszakítva, szenvedtél, megaláztattál, kényszerítettek, fenyegettek, köteleztek Isten tagadásra? Volt már életedben szenvedés, tűz és reménytelennek látszó sötét idő? Hogyan viselkedtél? Hogyan viselkedtem?
Számtalanszor álltam döntés, választás, nagy lépések előtt. Kecsegtető lehetőségek, jó fizetés, szép otthon, békés jólét, nagy barátságok, kapcsolatok kínálgatták magukat sokszor. Csak kicsit kéne modernebbül gondolkodni, az idő szavát megérteni, meghajolni, csak néhány soros dicsőítést kéne írni, s minden álmom teljesülne…
Az álmaim nem teljesülhettek, az árát nem tudtam megfizetni.
De túléltem a tüzes kemence lángjait, a hőség nem perzselt meg, pedig remegtem, és féltem sokszor. Csupán a köteleim égtek le rólam. Velem volt Isten. Nem éheztem, mert Ő enni adott, nem fáztam, mert felruházott, nem kéregettem, nem koldultam semmiért, mert mindent megadott, amire szükségem volt. Nem a luxust, nem a legújabb világcsodákat adta. De adott hálát, megelégedést és örömöt szívembe életemért, napjaimért.
Láttam és éreztem a megtüzesített kemencét, belevetettek… Várták, hogy hamuvá lesz életem, de ott is velem volt az én Istenem, csodát éltem át Vele. Minden okom megvan a hálára, örvendezésre. Megvallom és hirdetem: jó az Úr és az Ő hűsége, szeretete állandó, nem változik soha!
Jó dolog Istent dicsérni, neki szolgálni, érte dolgozni, szenvedni! Minden bálvány törékeny, bomló és értéktelen. Isten hatalma, ereje, összehasonlíthatatlan az ember alkotta istenkékkel. Örök Isten Ő, aki teremtette a világmindenséget, és formálta, alkotta testemet is! Hatalmas és erős, de nem félek tőle, nem rettegek megjelenésétől. Várva várom, hogy közelségét megérezzem, epekedem hallani hangját. Szeretem, ha tanít, figyelmeztet, bár fáj, de megköszönöm, ha bűneim miatt fegyelmez, vesszejét suhintja felém. Tisztelem és félem szent nevét. Megtartott, nem akart elveszíteni, amikor rabságba, kiszolgáltatott állapotba, megalázás, megrablás, betegség és szenvedésbe került életem. Velem volt az Úr minden időben. Biztonságban érzem magam, ha előre nézek, mert mögöttem „a bizonyságok fellegei”, áldott tapasztalatok sorakoznak.
Isten szeret, figyeli életedet, nem hagy magadra, a tüzes kemencében nem égsz meg! Ne félj megvallani Őt, hirdesd, hogy Ő az egyedüli igaz Isten! Örülj, mert Isten kegyelmébe fogadott, szolgálj Neki hűséggel. Jutalma nem marad el, örök életet készített számodra.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
