„Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” – Megkezdődött a Katolikus Társadalmi Napok

„Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” –  Megkezdődött a Katolikus Társadalmi Napok

Szeptember 16-án hivatalosan is megnyílt az egyház szociális, karitatív tevékenységének országos seregszemléje, a Kattárs. Budapesten, a Március 15. téren. Erdő Péter bíboros, Veres András püspök, Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Soltész Miklós államtitkár köszöntötték a megjelenteket.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Budapest, Miskolc és Debrecen után ismét a főváros ad otthont a katolikus egyház szeretetszolgálatát bemutató és az egyház társadalmi tanítását szélesebb körben megismertető Kattárs rendezvényének, melynek idei mottója: „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!”.  A Március 15. téren felállított sátrakban párbeszédre készen jelen vannak az országszerte szociális, karitatív munkát végző szervezetek, intézmények. 

A rendezvény központi megnyitóját pénteken délután tartották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja, köztük a rendezvény házigazdája, Székely János püspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, szerzetesrendek elöljárói, egyházi intézmények és állami szervek képviselői jelenlétében. Az eseményen részt vett Mádl Dalma asszony, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete. 


A megnyitón elsőként Erdő Péter bíboros, az esemény egyházi fővédnöke köszöntötte a megjelenteket.

Beszédét teljes terjedelemben közöljük. 

Főtisztelendő Püspök urak! Igen tisztelt Főpolgármester úr, Államtitkár úr! Kedves paptestvérek, szerzetesek és szerzetesnők, kedves keresztény testvéreim, akik az élet minden területén vállaljátok a tanúságtételt Jézus Krisztusról! Kedves barátaink!


Amikor néhány évvel ezelőtt püspöki karunk elhatározta, hogy rendszeres időközönként katolikus társadalmi napokat szervez, abból a felismerésből indultunk ki, hogy a keresztény hit nem csupán egy elvont filozófiai vélekedés, hanem hivatás és program, amely arra szólít, hogy az evangélium szellemében alakítsuk magunk körül a világot. A II. Vatikáni Zsinat a világi hívők sajátos feladatának nevezi, hogy a kultúra, a társadalom, a politika, a gazdaság, a tudomány és a művészetek világát Krisztus örömhíre alapján formálják. Ha ma végigtekintünk az életnek ezeken a területein, könnyen megrémülhetünk és erőt vehet rajtunk a csüggedés: milyen erők, milyen logika szerint igazgatják sokszor az emberi közösség működését… Mit tehetünk mi, keresztény emberek különböző elnyomások és üldözések évtizedei után egy alaktalan társadalomban, ahol a független kis egzisztenciák önkéntes kezdeményezései sohasem válhattak döntő tényezővé?


Helyzetünket tovább nehezíti az információrobbanás, amely minden kérdést olyan bonyolultan ábrázol, hogy növekszik bennünk a kísértés: bízzunk mindent a szakértőkre, hiszen mi ezt úgysem tudjuk követni. Vagy esetleg lépjünk fel mi magunk nagyképű, mindentudó szakértőkként, és próbáljunk meg diktálni minden kérdésben, abban is, ami messze túl van szakmai illetékességünk határain.

Csakhogy a kinyilatkoztató Isten szólt az emberiséghez. Ahogy Izajás próféta könyvében olvassuk: „Nem azt mondtam Jákob nemzetségének: a zűrzavarban keressetek! Én, az Úr az igazságot mondom, és az igazat hirdetem nektek” (Iz 45,19). Jézus Krisztusban pedig Isten mindent kimondott, amit az emberiséggel közölni akart (vö. Gaudium et spes, 22). Az ő megváltó műve és az ő tanítása ma is világosság a számunkra. Ragyogó nap, amely irányt mutat és bevilágítja a történelmet. De égő fáklya is, amely a mindennapi életben az ösvényt jelzi és mindig a következő helyes lépést mutatja meg. „Szavad fáklya a lábam előtt, világosság az utamon” – olvassuk a zsoltárban (Zsolt 119,105).


Erre szolgálnak a Katolikus Társadalmi Napok. Közösen keressük Krisztus válaszát. Megosztjuk egymással ismereteinket, tapasztalatainkat. Erőt és lelkesedést merítünk egymás sikereiből. Kapcsolatba lépünk egymással, hogy ebben a szellemben egyre jobban együttműködjünk ezeknek a nagy feladatoknak a megoldásában. Adja Isten, hogy az idei találkozó új lendületet, új világosságot, új erőt adjon minden kezdeményezésnek.

Ha meg tudjuk mutatni egymásnak és a világnak az országszerte, gyakran elszigetelten működő jó kezdeményezéseket, magunk is erősödünk a jóban – mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Kattárs egyik „szülőatyja”. „Számomra a rendezvény a szeretet seregszemléje, ahol megmutathatjuk, a Jóisten gondviselő szeretetéből fakadó felebaráti szolgálat ezernyi, kreatív megvalósulását” – mondta a Caritas in Veritate Bizottság egykori elnöke. A rendezvény Veres andrás szerint elérte célját, mert az évek során megélhettük, hogy kölcsönösen gazdagszunk egymás megismerése által”. 

Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény védnöke beszédében arra mutatott rá, az egyház társadalmi tanításának jegyében kibontakozó mozgalomnak nagy múltja van: az Actio Catholica meghirdetésekor XI. Pius szeme előtt az cél lebegett, hogy az egyház a világi híveket még jobban bevonja a szeretetszolgálatba.


Most itt, Budapesten az egyház társadalmi tanítását bemutató rendezvény az irgalmasságot helyezi a figyelem középpontjába. A világban bekövetkezett változások okán nehéz feladatokkal állunk szemben. Feledésbe merült az irgalmasság lelkülete – mutatott rá a főpolgármester. Szent II. János Pál pápát idézve adott korunkról diagnózist: a művelésre kapott földet az ember kizsákmányolja, megkérdőjelezi az emberi jóságot, a kényszeresen fenntartott fejlődés bűvkörében, folytonos, Isten hangját elnyomó zajban él.

Az irgalmasság szentéve, Szent Márton jubileumi éve alkalmak arra, hogy erre a hangra felfigyeljünk – mutatott rá Tarlós István.  Felidézte Szent Márton korát, párhuzamot vonva a mával. Ma azok a tendenciák mutatnak erősödést, amik egykor Róma bukásához vezettek – mondta. A két kort a főpolgármester szerint nemcsak a népvándorlás közelíti egymáshoz; közös egyfajta szemlélet is, amely abban nyilvánul meg, hogy az ember – behunyt szemmel és befogott füllel – tagadja a pusztulás tényét. „Veszedelmes fogalommá kezdett válni a fejlődés és a szolidaritás. Ebben a helyzetben Szent Márton élete és lelkisége valóban útmutató lehet számunkra” – hangsúlyozta Tarlós István.


Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében az egyház karitatív és szociális intézményeinek tevékenységét méltatta. Ezek a szervezetek többletet közvetítenek azáltal, hogy Jézus az, aki nekik az irgalmasság gyakorlásában példát mutat – emelte ki. Az államtitkár kifejtette, hogy ebben a munkában az állam és az egyház számíthat egymásra. A közelmúlt egyik felmérése alapján arra világított rá, a társadalom számára fontos és kívánatos a karitatív tevékenység. Az államtitkár szerint a szociális területen dolgozóknak szükségük van példaképekre – ilyen példaképek lehetnek a katolikus egyház szentjei is. Köszöntője végén bejelentette, hogy a kormány egy olyan pályázat előkészítésén dolgozik, amely hosszú távú támogatást kíván majd nyújtani a Karitatív Tanács szervezetei számára. A Kattárs szervezőitől azt kérte, hogy folytassák azt a munkát, melynek célja a szolidaritás értékeinek megismertetése, ami sokaknak erőt adhat a következőkben.

A megnyitó után „A sport egyesít” címmel integrált sportprogram zajlott katolikus iskolák diákjai és a Speciális Olimpia mozgalom fogyatékkal élő sportolói részvételével. Török Csaba, a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetségének (KIDS)  elnöke üdvözölte a fiatalokat.

Sikerült teljesíteni Ferenc pápa házi feladatát? Hányast adhatunk magunknak és hányast adnának nekünk mások? Hamarosan véget ér az irgalmasság szent éve – e szavakkal kérte az egybegyűlteket számvetésre Böjte Csaba, aki a fiatal sportolóktól vette át a terepet.

Személyes emlékek, életéből vett példák, kacagtató történetek, a Szentírást emberközelbe hozó beszámolók hangzottak el előadásában. Ma is programot adott a hallgatóságnak, és a konkrét cselekvésre buzdítás sem maradt el. Ferenc pápa újra és újra feladatokat ad nekünk. Így például azt kéri, írjuk tovább az evangéliumot. Vannak súgónk, a példaképek, akik segítenek nekünk – mondta. Böjte Csaba Szent Márton és Márton Áron alakját állította a hallagtók elé, mint az irgalmas szeretet bajnokait.

Megelevenedett a császári hadsereg katonájának alakja, aki nem a kardot, hanem a párbeszédet választotta, és azt tanította: nem legyőzni, hanem meggyőzni kell az ellenséget. Márton Áron életéből is a katonáskodás éveit idézte fel: a háborúban megtapasztalt szenvedés, a doberdói pusztulás nem az elkeseredés, hanem az Istennek szentelt élet vágyát váltotta ki belőle. Pályája állomásait bemutatva kiemelte a kolozsvári évekből a zsidók elhurcolása elleni tiltakozását, a németek kitelepítése, a kollektív bűnösség elvének érvényesítése elleni felszólalását, de bemutatta kiállását a román ajkúakért is, és természetesen a magyarokért is. Márton Áron álma Erdély mint tündérkert volt: vagyis hogy az ott élő 27 nemzet dicsérje együtt, békében élve a Jóistent. Kora nem a párbeszédről szólt, ő azonban nem adta fel a munkát, és úgy tudta következetesen képviselni a nézeteit, hogy mégsem bántott meg vele senkit.  „Nem kapott sárga lapot, de gólt rúgott” – mondta Böjte Csaba. Márton Áron válasza a kiengesztelődés volt, ennek szellemében cselekedett akkor is, amikor békepapjai felelősségre vonására kérték, és megadta számukra a bocsánatkérés lehetőségét.


„A békesség, a kiengesztelődés szelleme töltse be ma is a szívünket! Nem harcolni kell, hanem érvelni. Ezt mutatja Jézus élete” – tette hozzá Csaba testvér, és felidézte Jézus találkozását tanítványaival az emmauszi úton. Érzékletes képet rajzolt a csüggedten, csalódással a szívükben hazaballagó tanítványok és a feltámadt Megváltó találkozásáról. Milyen fejmosást kaptak volna Jézustól, ha székely lett volna! – mondta a ferences szerzetes. Mivel azonban nem volt székely, ezért melléjük szegődött, elkísérte őket, higgadtan érvelt, idézett a Szentírásból. Amíg hallgatták, „lángolt a szívük” – írjaa Szentírás. Aztán visszamentek Jeruzsálembe, és volt erejük felrázni a többieket – mutatott rá az előadó. 

Böjte Csaba a történet alapján a mi reakciónkra kérdezett rá: mi hogyan válaszolunk, amikor a másik csalódást okoz nekünk? Hogy van igényünk a biztatásra, azt a focistákat lelkesítő szurkolók mutatják. A bátorító, az elismerő, a jó szóval mégis fukarkodunk – utalt a munkából hazatérő férj és az őt nem túl kedvesen fogadó feleség között lejátszódó jelenetre.

A szeretet nem jutalom, nem prémium, hanem gyógyszer. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá, aki rászorul, aki beteg. Mernünk kell használni, hogy megtapasztaljuk, hogy a szeretet – mint egy antibiotikum – gyógyít. Ezt próbáljuk ki – biztatott Böjte Csaba. Ha rövidebb az eszed, toldd meg egy lépés szeretettel – ezt tanácsolja gyermekeinek, akik között nem ismertelen a tanulási nehézség.

A mintegy ötezer gyermeket pártfogoló ferences testvér az istengyerekség lelkületére tanított. Egy történettel bátorított: egy kislány azzal a panasszal lépett oda hozzá, hogyegész nyáron nem kapott levelet az édesanyjától. „És miért vagy kócos?” – kérdezte Csaba testvér. „De én nem is…” – tiltakozott, a szerzetes pedig már borzolta is össze a haját.  Csaba testvér nem tudta orvosolni a fájdalmát, de kacagva léptek tovább.

Tudnunk kell továbblépni. Nincs semmi indokunk arra, hogy összetörjünk. Dühösen, rosszkedvűen semmit nem tudunk jobban megoldani. A kovácsnak is fel kell melegíteni a vasat, hogy formálni tudja. A kereszténység lényege ez a lelkület – fűzte hozzá még Böjte Csaba.

A világnézetünk bátor hirdetése, nem a védekező, félő összebújás lenne a válasz a mai menekültválságban. A keresztény értékeket környezetünk előtt bátran kell képviselünk. Az evangélium ereje képes megváltoztatni az életünket, ezt mutatja a több mint ötezer gyerekem példája – tette hozzá. Végül ennek a vállalását kifejező tanúságtételre kérte a hallgatóságot, és imával erősítették meg együtt elkötelezettségüket.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »