Jens Spahn : az oltás és a tesztelés nem elég a harmadik hullám megtöréséhez

Az oltási kampány és a tesztelés nem elég az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) okozta járvány harmadik hullámának megtöréséhez Németországban, ezért további korlátozásokat kell bevezetni – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön Berlinben.

Jens Spahn a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjével, Lothar Wielerrel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az újabb korlátozások az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásához kellenek.

Kifejtette, hogy a napi új regisztrált fertőződések száma „túlságosan magas, és továbbra is emelkedik”, az intenzív osztályokon pedig „kritikus” a helyzet. A SARS-Cov-2 okozta betegség (Covid-19) miatt intenzív ellátásra szorulók száma meghaladta az ötezret, és a hónap végére hatezerre emelkedhet – meghaladva a második hullám csúcsán regisztrált 5762-őt -, ezért minél hamarabb lépni kell.

Ebben „a nehéz helyzetben minden nap számít, és amit most elmulasztunk, két-három hét múlva megbosszulja magát, éppen úgy, ahogyan most bosszulják meg magukat a két-három hete elmulasztott döntések” – mondta a miniszter, utalva az úgynevezett vészfékrendszer bevezetése körüli vitákra.

Hírdetés

A rendszer beindításától a szövetségi kormány nyomása ellenére tartózkodó tartományi kormányok hozzáállásával kapcsolatban megjegyezte, hogy nem kellene bevárni a szabályok bevezetését az egész országban kötelezővé tévő szövetségi szintű törvény parlamenti elfogadását. A legfontosabb a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, kapcsolatok számának további csökkentése, ezért mindenekelőtt esti, éjszakai kijárási korlátozást kellene bevezetni, mert a vírus leginkább a magán összejöveteleken terjed – fejtette ki.

Mint mondta, az ingyenes SARS-CoV-2-tesztek elvégzésére szolgáló állomások hálózata már országszerte 15 ezer pontból áll, az oltási kampány pedig felgyorsult, a naponta beadott oltások száma rendszerint az 500-700 ezres sávban van. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy megálljon a napi új regisztrált fertőződések számának exponenciális, robbanásszerű növekedését. Ezért előbb további korlátozásokkal vissza kell szerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett, és utána kell elkezdeni a szabályok „tesztelés alapú” lazítását – fejtette ki Jens Spahn.

Kiemelte: mindezzel együtt az a meggyőződése, hogy lehet majd felszabadultan üdülni nyáron, és a harmadik negyedévben – a július-szeptemberi időszakban – sikerül befejezni az oltási kampányt.

Lothar Wieler a többi között kiemelte: a védekezés erősítése a számos kórházat jellemző „drámai” helyzet mellett azért is elengedhetetlen, mert a Covid-19 sok esetben nem múlik el egyhamar. Az úgynevezett hosszú Covid kórállapot – a fertőzés megszűnése után hosszabb távon fennmaradó panaszok együttese – a fertőzöttek jelentős részét, tíz százalékát sújtja – mutatott rá a szakember.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 29 426 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez nagyjából a másfélszerese az egy héttel korábbi 20 407-nek. Az új esetekkel együtt 3 073 442 ember szervezetében mutatták ki a vírust. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 293 halálesetek regisztráltak, így 79 381-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »