Jelentősen alábbhagyott a babaváró hitel utáni érdeklődés

Jelentősen alábbhagyott a babaváró hitel utáni érdeklődés

A Bank360 statisztikái szerint egyelőre úgy fest, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt. Míg júniusban szinte mindenki az akár vissza nem térítendő támogatássá is alakítható babaváró hitelre volt kíváncsi, addig mostanra elfogyott az érdeklődők és az igénylők lendülete.

Ezt mutatja az is, hogy a babaváró hitel kalkulátor látogatóinak száma a felére esett vissza, valamint a Google Trends alapján a februári bejelentéstől július közepéig vizsgált időtávon a július eleji csúcshoz képest több mint 80 százalékkal esett vissza az érdeklődés mindössze néhány nap alatt.

A szakportál szerint emellett lassítja a babaváró hitel elterjedését, hogy a termékkel kapcsolatos edukációs és ismeretterjesztő szerepet is viselő közvetítőket és a bankokat sem sikerült érdekeltté tenni a népszerűsítésben. Mindeközben sok igénylő nem felel meg a legtöbb banknál alkalmazott konzervatívabb hitelbírálati feltételeknek, amelyek között a leggyakrabban visszatérő akadály az elvárt jövedelem nagysága.

A banki gyakorlat alapján beigazolódni látszik a leggyakrabban emlegetett kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a kölcsönt, akiknek a legnagyobb segítséget jelentené.

A babaváróval kalkulálók 5 százaléka minimálbér alatti jövedelmet tudna igazolni, amivel egy banknál sem rúghatnak labdába. 20 százalék 150 000 forint alatti jövedelemmel rendelkezik, nekik 6 pénzintézetnél van esélyük a sikeres hitelfelvételre. A bármely banknál elegendő nettó 250 000 forint feletti jövedelmet az igénylők fele tudja produkálni, ám még náluk is közbe szólhatnak a már meglévő hitelek. A passzív KHR-es ügyfelek igénylését pedig, hiába ad rá lehetőséget a jogszabály, nincs olyan bank, amely befogadná.

Hírdetés

Nem lesz meg a három gyerek

Noha a babváró hitelnek a háromgyermekes családok létrejöttének ösztönzése volna a legfőbb célja, a Bank360 adataiból kiderül, hogy az elsöprő többség nagyon óvatos a gyerekvállalással kapcsolatban.

A hiteligénylők mindössze 8 százaléka tervez három gyermekkel, 18 kettővel, míg 74 százalék csak a kamat elengedéséhez szükséges egy gyermeket látja biztosnak a jövőben.

Ezzel együtt több ezren kalkuláltak gyermekvállalás nélkül is, mivel a babaváró hitel még a feltételek teljesítése nélkül is az egyik legkedvezőbb kölcsön a személyi hitelek között. 

Igaz a portál szerint a visszaesés betudható a kivárásnak is, és a családok csak akkor igénylik majd a hitelt, ha már úton van a baba. A legfrissebb adatok szerint július 15-ig mintegy 2 500 igénylés érkezett a pénzintézetekhez.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »