Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel repülőtér

Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér. A beruházások értéke 2026-ig mintegy 27 milliárd koronára (308 milliárd forint) rúg – közölte a cseh CTK hírügynökség csütörtökön a repülőtér menedzsmentjére hivatkozva.

A repülőtéren, amely már ma kapacitásai határán működik, a következő években egy új fel- és leszállópályát építenek és kibővül, korszerűsödik a jelenlegi kettes terminál.
A munkálatok befejezése után 2026-ban a Václav Havel repülőtér évente mintegy 21 millió utas kezelésére lenne alkalmas a tavalyi 15,4 milliós új rekord forgalomhoz képest. A repülőtér menedzsmentje azzal számol, hogy az utasok száma az idén 17 millióra emelkedik. Szakértők szerint a repülőtérnek mai állapotában ez a maximális befogadóképessége.

A prágai nemzetközi repülőtérnek jelenleg két fel-, és leszálló pályája van, a harmadik építését tervezik. A jövőben a régi pályákat döntően a felszállásra, míg az újat a gépek leszállására használnák.

Az új fel-, és leszállópálya építését azonban bonyolítja, hogy a cseh főváros észak-nyugati szélén élő lakosok már hosszabb ideje tiltakoznak ellene. Szerintük az új pálya jelentősen rontaná a környéken élő lakosság életkörülményeit és negatív hatása lenne a természeti környezetre is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »