Jean-Marie Le Pen üzent lányának: mondjon le!

Jean-Marie Le Pen üzent lányának: mondjon le!

A kiábrándító elnök- és parlamenti választási eredmények miatt le kell mondania a Nemzeti Front (FN) éléről Marine le Pennek – közölte újságírókkal kedden a pártelnök apja, a 89 éves Jean-Marie Le Pen, aki hajdan megalapította a lánya által most vezetett pártot.

„Nem lehet többé hasznos az, aki elkezd ártani saját pártjának politikai nézeteivel vagy csökönyösségével” – mondta Le Pen, miután nem engedték be az FN vezetőinek nanterre-i találkozójára.

Az idős politikus igennel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy lányának távoznia kell-e a párt éléről.

Az apa és lánya közötti kapcsolat azután romlott meg, hogy Marine Le Pen két évvel ezelőtt kizáratta az apját a pártból a holokausztról tett becsmérlő kijelentései miatt. Kettejük nyilvános pörlekedése ártott az FN megítélésének.

Marine Le Pen arra figyelmeztette korábban az apját, hogy nem látják szívesen a pártvezetés nanterre-i találkozóján, ennek ellenére ő egy hatósági emberrel és ügyvéddel érkezett oda, hogy láthassák és tanúskodhassanak: a rendezvény helyszínének kapuját leláncolták, megakadályozandó belépését.

„Túl öreg vagyok ahhoz, hogy átmásszak a kapun” – mondta Le Pen, és borzalmas kudarcnak nevezte lánya szereplését az elnökválasztás második fordulójában és pártja teljesítményét a parlamenti választáson.

Az elnökválasztás második, május 7-én tartott fordulójában Marine Le Pen a voksok közel 34 százalékát szerezte meg, nagyjából kétszer kevesebbet, mint az elnökké választott Emmanuel Macron. A parlamenti választás második, június 18-i fordulójában Macron pártja abszolút többséget, 341 helyet szerzett az 577 fős parlamentben, míg az FN mindössze 8 mandátumot kapott, ami négyszer több ugyan az öt éve szerzett két helynél, de jóval kevesebb annál, mint amire Marine Le Pen számított, ráadásul arra sem elegendő, hogy a párt önálló frakciót alakítson.

Marine Le Pen mindent megtett annak érdekében, hogy megszabadítsa pártját az apja elnöksége idején kialakított antiszemita és idegengyűlölő arculatától, de az FN ettől még konokul unió- és bevándorlásellenes párt maradt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »