Jávor: Sérült tartályt építhetnek Paks II-be?

A Roszatom nyilatkozata alapján az osztroveci atomerőmű építése során korábban leejtett és a belorusz fél által visszautasított sérült reaktortartály Paksra is kerülhet – írja közleményében Jávor Benedek. A sérülés akkor keletkezett a tartályon, amikor a Roszatom a fehéroroszországi atomerőmű építése során egyszerűen leejtette azt. A belarusz kormányzat akkor teljesen egyértelműen a reaktortartály cseréjét kérte az orosz cégtől – emlékeztet a Párbeszéd EP-képviselője.

A politikus elképesztőnek tartja a Roszatom hozzáállását és tart attól, hogy az eddig is mindenben a Roszatom érdekeit képviselő magyar kormány elfogadhatónak találja az orosz javaslatot.

Az S&P Platts közlésére hivatkozva Jávor azt állítja, hogy a Roszatom szerint a sérült reaktortartályt némi javítás után, bárhol felhasználhatják a jövőben építendő atomerőművekben. Az orosz cég a lehetőségek között külön nevesítette Paks II-t is.

Jávor Benedek szerint sorozatos problémák adódnak a Paks II prototípusának számító erőművekkel. A politikus közleményében emlékeztetett, hogy a Szentpétervár melletti Leningrád 2 atomerőmű építése során egy orosz nukleáris munkatárs leleplező adatközlései nyomán megdöbbentő biztonsági és műszaki hiányosságokat hozott nyilvánosságra a Green World orosz környezetvédelmi szervezet. Jávor felhívta a figyelmet arra, hogy az első üzembe álló harmadik generációs orosz atomerőmű Novovoronyezsben a közelmúltban – alig három hét működés után – leállt, mert rövidzárlat következtében működésképtelenné vált a generátor.

A képviselő szerint egy korábban már sérült – Fehéroroszország által is cserére kötelezett – reaktortartály beépítése semmilyen körülmények között nem elfogadható. Elképesztőnek nevezte a Roszatom ötletét, ami mindent elmond a cégben uralkodó biztonsági kultúráról. Jávor ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy az eddig is Roszatom-lobbistaként tevékenykedő magyar kormány nem fog ellenállni az orosz szándékoknak, így Paksra egy egyébként is problémás atomerőmű típus kicsit sérült, de „Lázár Jánosnak még jó lesz!” megjelölésű alkatrészei kerülhetnek. Jávor Benedek a minisztertől vár választ arra a kérdésre, hogy milyen a garanciákat tud adni Lázár, hogy ez nem következhet be?


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »